Külföld

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Pétert

Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után - közölte Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Pétert
Ferenc pápa (jobbra) a Vatikánban fogadta Erdő Péter bíborost
Fotó: Vatican News

Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek köszönetet mondott az egyházfőnek a szeptember 12-i budapesti látogatásáért, amikor a Hősök terén bemutatta a NEK-et lezáró misét. Ferenc pápa a szertartás előtt találkozott Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjaival, az ökumenikus egyházak és a zsidó közösség vezetőivel. 

„Ferenc pápa ismét hangsúlyozta a találkozások során szerzett kedvező élményeit, és kitért a szívélyes beszélgetésre, amelyet az ország vezetőivel folytatott. Szó esett a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról is, kiemelve a visszatérés fontosságát az Európai Unió alapítóinak eredeti értékeihez” - közölte Németh Norbert atya, aki elkísérte Erdő Péter bíborost a vatikáni találkozóra.

Erdő Péter szombat este részt vesz a magyar kormány támogatásával felújított római Szent István Ház megáldásán, ahol Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrál misét.  

Többek között jelen lesz a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek, aki a pápát Budapestre is elkísérte, valamint Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az eseményen részt vesz Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

Kapcsolódó írásaink