Külföld

„A gyújtózsinórt kell eloltani”

A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón vasárnap.

„A gyújtózsinórt kell eloltani”
Ferenc pápa a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával folytatott találkozóján a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában 2021. szeptember 12-én
Fotó: MH/Purger Tamás

Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához. „Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért” - mondta a katolikus egyházfő.

Úgy vélte, azon kell együtt dolgozni, hogy a „gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt (..) az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt (..) ezt a gyújtózsinórt kell eloltani”- tette hozzá.

Keresztényekre és zsidókra utalva kijelentette, „a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk”.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke azt mondta: a katolikus egyházfő magyarországi látogatása „megerősít bennünket az Isten kimondhatatlan ajándékában, Jézus Krisztusban, keresztyén hitünkben, kultúránkban és keresztyén szolgálatunkban”.

A néhány napja kórházba került Frölich Róbert országos főrabbi üzenetét Radnóti Zoltán főrabbi tolmácsolta. A zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent és jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára - írta az országos főrabbi.

Alábbi galériánk Ferenc pápa budapesti látogatásáról kattintással, pöccintéssel lapozható!

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hősök terére 2021. szeptember 12-én
Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hősök terére 2021. szeptember 12-én
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Ferenc pápa magyarországi látogatásáról készült összefoglaló anyagunkat, benne egy, a teljes napot bemutató galériával, itt éri el!

Arról, hogy miről beszélt a pápával Orbán Viktor -  itt olvashat többet!

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai bizottságának elnöke elismerését fejezte ki, olvassa el miképp nyilatkozott!

Kapcsolódó írásaink

Ferenc pápa útja Európa szívébe

ĀNagyon vidáman érkezett a pápa, a reptéren viccet is mesélt a magyarokról - A Szentatya pápamobilon utazva köszöntötte a magyar híveket + GALÉRIA