Külföld
Meglepetést okozott Barnier pálfordulása
A volt EU-biztos több szuverenitást akar

Ez a kijelentése annak margóján hangzott el, hogy Barnier, aki az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója volt, egy összejövetelen azt mondta, a migráció ügyében Franciaországnak vissza kell szereznie szuverenitását, mivel ezt az Európai Unió Bírósága (EUB) és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egyaránt veszélyezteti.
A francia politikus azt javasolta, tartsanak népszavazást a migránskvóták francia parlamenti kontrolljáról, hogy birtokában lehessenek egy „alkotmányos pajzsnak”, amellyel a bevándorlást illető kérdéseket a franciák saját elképzeléseik szerint tudják kezelni.
Ez szöges ellentétben áll Barnier korábbi álláspontjával, mivel a Brexit-tárgyalások során ő ragaszkodott ahhoz, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kiválás után is vesse magát alá az EUB döntéseinek, amely a többi tagállamra vonatkozóan is az európai jogalkotás legfőbb döntőbírója. A Brexit-tárgyalások során azt is elérte, hogy a britek az EJEB hatáskörében maradjanak.
Érdemes megjegyezni, hogy Lengyelország ellen jelenleg is uniós eljárás folyik épp amiatt, hogy a lengyel kormányfő felkérte az alkotmánybíróságot, állapítsa meg, felülírhatja-e az uniós jogrendszer a lengyel alkotmányt. Michel Barnier, az Európai Bizottság volt biztosa és az Európai Néppárt volt alelnöke viszont pontosan azt sürgeti, hogy migrációs ügyekben a francia alkotmány ne legyen alárendelve az európai jogrendszernek.
A politikus, aki a francia elnökválasztáson is indulna, a bírálatokkal kapcsolatban nyugalomra szólított fel és leszögezte, hogy nem akar semmi viszályt kelteni. Az amúgy is elenyészőnek tartott választási esélyeit viszont a vita valószínűleg nem fogja segíteni.