Külföld

Hatalmi harcok Brüsszelben

Visszaadhatják a kölcsönt a szociáldemokraták, Sassoli újból pályázhat az Európai Parlament élére

Alig tért vissza a nyári szünetből az Európai Parlament (EP), máris hatalmi harcoktól hangos – írta hétfőn a brüsszeli Politico. A ring egyik sarkában David Sassoli, az EP olasz szociáldemokrata elnöke áll, a másikban pedig Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) bajor frakcióvezetője.

Hatalmi harcok Brüsszelben
Kulisszák mögött zajlik a küzdelem David Sassoli és Manfred Weber közt
Fotó: Európai Parlament

A két politikus azért feszült egymásnak, mert a 2019-ben kezdődött ötéves ciklus felénél a frakciók újra elnököt választanak a parlament élére. Sassoli annak keretében lett EP-elnök, hogy az európai vezetők két éve csomagban megállapodtak az uniós intézmények vezetőiről. Ennek az egyezségnek a része az is, hogy januártól átadja a helyét a Néppárt jelöltjének.

Sassolinak azonban más tervei vannak, egyesek szerint nyílt titok, hogy újra akar indulni. Többen is arra számítottak, hogy a székben Weber váltja, a bajor politikus azonban ma már inkább arra pályázik, hogy Donald Tusk várható leköszöntével az EPP elnöke és frakcióvezetője legyen egyszerre. Ez – állítja a Politico – kisebb presztízst, ám több valódi hatalmat jelent.

Manfred Weber a 2019-es osztozkodásból rosszul jött ki, hiába volt ő a győztes EPP csúcsjelöltje, a tagállami vezetők – összhangban a szabályokkal, ám az EP nagy felháborodására – nem őt jelölték az Európai Bizottság élére. Az ígéret, hogy a ciklus második felére megkaphatja a parlament vezetését, elég bizonytalan, már csak azért is, mert a szociáldemokratáknak van e téren sérelmük a Néppárttal szemben.

Az előző ciklus félidejénél ugyanis Martin Schulz után ismét egy szociáldemokratának kellett volna átvennie az elnöki széket, hogy megmaradjon a pártok erőegyensúlya az uniós intézmények élén. A Néppárt azonban elindította az olasz Antonio Tajanit, és a liberálisokkal megszavazta az EP élére.

Az Augsburger Allgemeine lapnak Weber azt mondta, januártól a Néppártnak jár az EP-elnöki mandátum, és bízik benne, hogy a szociáldemokraták tartják majd magukat a megállapodáshoz. Nem mondta meg egyértelműen, hogy ő akar-e indulni a tisztségért.

Kapcsolódó írásaink