Külföld
Újra visszatérhetnek az amerikaiak
Donald Trump elutasítja Joe Biden elnök vádjait, szerinte elkerülhető lett volna a véres terrortámadás

Az Egyesült Államok még nem fejezte be a feladatát Afganisztánban, és újra vissza fog térni az országba, hogy az Iszlám Állammal leszámoljon, fogalmazott a volt amerikai védelmi miniszter a CNN hírtelevízióban. Leon Panetta szerint az amerikai hadseregnek az al-Kaida iszlamista szervezetet is újra célba kell vennie, ha a tálibok menedéket adnak nekik, ahogy ezt a múltban tették. Hozzátette, a csatateret most ugyan elhagyják, de a terrorizmus elleni háborút nem fejezhetik be, mivel ez még mindig veszélyt jelent az Egyesült Államok biztonságára.
Panetta nem nyilatkozott arról, hogy ez alatt nagyszabású katonai műveleteket értett-e, ami ellentmondana Joe Biden elnök korábbi nyilatkozatainak. Csupán úgy fogalmazott, hogy terrorizmusellenes műveleteket kell végrehajtaniuk azok ellen, akik felelősek a terrortámadásokért.
Ezzel a volt védelmi miniszter Joe Biden amerikai elnök szavaira reagált, aki megígérte, hogy megbosszulja a kabuli reptéren elkövetett, tizenhárom amerikai katona és csaknem száz helyi polgár életét követelő terrortámadást, amelyet az Iszlám Állam szervezet vállalt magára. Biden az incidenst követően úgy fogalmazott: „Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk. Levadászunk benneteket, és megfizettek tetteitekért!”
Ezzel szemben Donald Trump volt elnök egy videóüzenetben úgy fogalmazott, a kabuli repülőtéren elkövetett véres merénylet nem történt volna meg, ha még mindig ő lenne az Egyesült Államok elnöke. Kulcsfontosságú a volt elnök azon állítása is, hogy 2020-ban ugyan ő kötött tűzszünetet a tálibokkal, de Joe Biden állításával ellentétben nem kötelezte el magát egy meghatározott időpontban történő csapatkivonásra.
A Biden-adminisztráció számos tagja és maga az amerikai elnök is Trumpot okolja az elhamarkodott csapatkivonásért. Donald Trump elmondta: „Sietni akartunk, de nem rohantunk sehova. A kezünkben volt az irányítás, ők pedig megmozdulni is féltek.”
Közben Hank Taylor amerikai vezérőrnagy bejelentette, hogy nem történt második robbantás csütörtökön a kabuli reptér mellett. Az evakuációra megszabott augusztus 31-i határidő közeledtével Frank McKenzie tábornok ígéretet tett, hogy a kimenekítések a terrortámadások ellenére is folytatódnak. Figyelmeztetett, hogy információik vannak egy újabb atrocitás előkészületeiről, amit a brit védelmi miniszter, Ben Wallace ugyancsak megerősített.
McKenzie tábornok szerint az Iszlám Állam harcosai újra megtámadhatják a kabuli repülőteret, de kijelentette: „minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy erre felkészüljünk”. A tálibok egyik szóvivője is megerősítette, hogy a csütörtöki támadásban több harcosuk is életét vesztette, és megfogadta, hogy amint a nyugati csapatok befejezik a kivonulást, ezek ellen keményen fellépnek.
Gazdasági bevándorlók is érkezhetnek az afgánokkal
Az ismert brit író, Douglas Murray legutóbbi cikkében arra figyelmeztet, hogy 2015-höz hasonlóan az afganisztáni konfliktusból menekülő tömegek újra lehetőséget adnak arra, hogy más országokból érkező gazdasági bevándorlók is elvegyüljenek közöttük. Úgy vélekedett, a civil szervezetek is kihasználhatják ezt a népmozgást, hogy kötelességérzetünkre utalva követeljék a menekültek befogadását anélkül, hogy meghatároznák, ez a kötelességünk mely ponton kezdődik, és hol végződik.
Murray figyelmeztetett, hogy ugyan a menekültek befogadását szorgalmazók legtöbbjét a jó szándék vezérli, lesznek, akik ezt a jó szándékot kihasználják. Ha ez megtörténne, ennek következményeire sem az európai polgárok, sem pedig kormányaik nincsenek felkészülve.
(DD)
Folytatta az imázskampányt a tálibok szóvivője
A jövőt szeretnénk építeni, és elfelejteni azt, ami a múltban történt Afganisztánban – állította Zabihulláh Mudzsáhid tálib szóvivő a The New York Times című amerikai lapnak adott interjúban, amelyben felvázolta az iszlamisták néhány jövőt érintő elképzelését. Mudzsáhid igyekezett eloszlatni azon aggályokat, hogy a tálibok bosszút állnak mindazokon, akik ellenük voltak. Alaptalannak nevezte azokat a vádakat, miszerint a tálibok arra kényszerítik a nőket, hogy otthon maradjanak és elkendőzzék az arcukat.
A szóvivő biztosítani próbált mindenkit, hogy az érvényes úti okmányokkal rendelkezőket nem fogják akadályozni abban, hogy belépjenek a kabuli repülőtérre. Tagadta emellett azokat az értesüléseket, miszerint a tálibok hajtóvadászatot indítottak az amerikai hadsereg és a szövetséges haderők segítői után. (HSz)
Röviden
A kabuli repülőtéren történt terrortámadás kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek a Joe Biden amerikai elnöknek pénteken elküldött táviratában – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán Viktor biztosította az elnököt arról, hogy Magyarország mint a NATO tagja továbbra is szilárdan elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelemben. „Gondolataink és imáink az amerikai néppel vannak ezekben a nehéz időkben” – írta a miniszterelnök.
Az amerikai hatóságok átadtak egy listát a táliboknak, amelyen amerikai állampolgárok, zöldkártyával rendelkezők és az amerikaiak afgán segítőinek a neve szerepel – értesült a Politico. A névsor azért készült, hogy az azon szereplők bejuthassanak a kabuli repülőtér katonák által lezárt területére, de a lépést többen bírálják, a tálibok ugyanis gyakran bosszút állnak azokon, akik együttműködtek az amerikaiakkal.
A kabuli brit nagykövetség menekülő munkatársai az épület padlóján hagytak olyan dokumentumokat, amelyeken a nekik dolgozó és a hozzájuk állásra jelentkező afgánok személyes iratai voltak. A Sky News közlése szerint a papírokat a The Times egyik újságírója találta meg kedden, amikor Kabul elhagyott diplomáciai negyedéből tudósított.
(HSz)