Külföld

Az Iszlám Állam követte el a kabuli reptéren történt terrortámadásokat

Két robbantás történt csütörtökön az afgán főváros, Kabul repülőterének környékén - közölte az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon). Az Iszlám Állam csütörtökön este tudatta, hogy terrormerényletekről van szó, mindkét támadást az ő harcosaik követték el. A robbantásokban egybehangzó sajtótértesülések szerint legalább 60 ember életét vesztette, további több mint 140 megsebesült. Antonio Guterres főtitkár a történtek nyomán összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

Az Iszlám Állam követte el a kabuli reptéren történt terrortámadásokat
Sebesült férfit helyeznek egy mentőbe a kabuli reptéren történt robbantások után
Fotó: AFP/Wakil Kohsar

Egy tálib tisztségviselő elmondása szerint a támadásokban legalább 60 ember vesztette életét, köztük gyerekek, és több tálib biztonsági őr is megsebesült. 

Az Emergency olasz egészségügyi segélyszervezet által működtetett kabuli kórház arról tájékoztatott, hogy több mint 60 sebesültet szállítottak be hozzájuk. Egy amerikai tisztségviselő a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy előzetes információk szerint a támadásokban legalább öt amerikai katona is megsebesült, egyikük súlyosan.

Objektum doboz

A támadások nem sokkal azután következtek be, hogy nyugati országok felszólították a repülőtér környékén napok óta az evakuálási repülőkre   várakozó afgán állampolgárokat: hagyják el a környéket az Iszlám Állam lehetséges merényletének veszélye miatt.

John Kirby, a Pentagon szóvivője közölte: az egyik robbantás a repülőtér déli részén található Abbey Gate-nél, míg a másik a közeli Baron Hotel nevű szállodánál történt. Amerikai tisztségviselők szerint legalább az egyik robbantást valószínűleg öngyilkos merénylő idézte elő. Az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének tájékoztatása szerint tűzpárbajról is érkeztek beszámolók.

Egy fehér házi tisztségviselő közölte: Joe Biden amerikai elnököt rögtön tájékoztatták az első robbantást követően. Biden az afganisztáni helyzet miatt azonnal tanácskozást hívott össze biztonsági tisztségviselőkkel.

Csütörtökön este újabb robbanás rázta meg Kabult, egy magas rangú amerikai katonai vezető pedig bejelentette, hogy az előző két merényletben tizenkét amerikai katona halt meg.

Az Iszlám Állam terrorszervezet közleményben tudatta, hogy harcosai követték el a véres támadásokat.

Kenneth McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának (Centcom) vezetője megerősítette, hogy két öngyilkos merénylő követte el a két merényletet, s mindketten az Iszlám Államhoz tartoznak. Elmondta: az életüket vesztett katonák mellett további tizenöt katona megsebesült.

McKenzie ellenlépésekkel fenyegette meg a merényletek elkövetőit. Mint fogalmazott: megtorolják az Iszlám Államon. Hozzáfűzte: az amerikai hadvezetés számít újabb támadásokra.

A tábornok jelezte, hogy az amerikai erők folytatják az emberek kimenekítését. Mint fogalmazott, az Egyesült Államoknak van elegendő katonai ereje, hogy megvédhesse a helyszínen tartózkodó katonáit. Most az a cél, hogy ne történjék újabb merénylet - fűzte hozzá.

António Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtök este összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) az afganisztáni helyzet megvitatására. Guterres erről levélben értesítette a BT állandó tagjait. A tanácskozást hétfőn tartják.

Az EU vezetői és a tálibok szóvivői is elítélték a történteket

Az Európai Unió vezetői és a NATO főtitkára is elítélte a történteket, és a terrorizmus fellángolása elkerülésének fontosságára figyelmeztettek.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében kijelentette: mindent meg kell tenni a repülőtéren tartózkodók biztonsága érdekében. A nemzetközi közösségnek szorosan együtt kell működnie, hogy elkerülje a terrorizmus újbóli fellángolását Afganisztánban és a konfliktus sújtotta ország határain túl - közölte.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke üzenetében létfontosságúnak nevezte a biztonságos bejutás szavatolását a kabuli repülőtérre. Hozzátette: „biztosítanunk kell, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzet ne vezethessen a terrorizmus újjáéledéséhez”.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szintén a kabuli repülőtér biztonságának szavatolására figyelmeztetett. Kijelentette: az uniós országoknak biztonságba kell helyezniük az európai állampolgárokat és mindazokat, akik veszélyben érzik magukat.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár üzenetében azt közölte: a szövetségesek elsődleges célja továbbra is az, hogy minél több embert menekítsenek ki az országból és helyezzenek biztonságba a lehető leggyorsabban.

Két tálib szóvivő, Szuhail Sahín és Zabíhulláh Mudzsáhid szintén elítélte a támadásokat. Sahín közölte: a tálibok határozottan elítélik ezt a kegyetlen incidenst, és minden szükséges lépést megtesznek azért, hogy bíróság elé állítsák az elkövetőket.

Sahín megerősítette, hogy két robbantás történt a repülőtér környékén. Az előzetes információk szerint az egyik robbantás a légikikötő egyik bejáratánál, míg a másik egy közeli szállodánál történt.

Mindeközben Abdul Kahár Balhi, a radikális iszlamista tálibok kulturális bizottságának tagja a Habertürk TV nevű török televíziós csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott: a repülőtérnél történt támadás terrorcselekmény volt, amelyet az egész világnak el kell ítélnie. Balhi mindazonáltal a külföldi csapatok jelenlétét tette felelőssé a támadásért. "Amint megoldódik a repülőtéri helyzet, és a külföldi erők távoznak, nem történik többé ilyen támadás nálunk. A külföldi csapatok jelenléte miatt következhettek be ilyen támadások" - mondta.

A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul, valamint a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repülőteréről menekítik ki saját állampolgáraikat és azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk idején együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt veszélyben érzik az életüket. A kabuli légikikötőn belül a nyugati koalíciós katonák - elsősorban amerikaiak - próbálják fenntartani a rendet, kívül pedig a tálib fegyveresek.

A tálib lázadók - akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció - augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök ezt megelőzően az Egyesült Arab Emírségekbe menekült az országból.

Kapcsolódó írásaink

Még mindig tart a kimenekítés Afganisztánból

ĀKüszöbön áll egy terrortámadás a kabuli repülőtéren - Migrációs hullám aggasztja Bécset és Moszkvát - Luxemburg afgán menedékkérők befogadására szólította fel az uniós tagállamokat