Külföld

Söderre cserélnék Laschetet a németek

Nem kíméli a helyi sajtó a kereszténydemokrata kancellárjelöltet, a CDU elnökének választási kampánya egy paródiára emlékeztet a Der Spiegel szerint

Lefaragták hátrányukat a német kereszténydemokraták ellenfelei Armin Laschet közelmúltban elkövetett hibáinak köszönhetően. A CDU/CSU kancellárjelöltjétől már nemcsak a választók, de párttársai is határozottságot és konkrét terveket várnak.

Söderre cserélnék Laschetet a németek
Laschet Frankfurtban ringbe szállt, de a sikerhez ennél többre lesz szüksége
Fotó: AFP/Armando Babani

Megkezdte németországi kampánykörútját szerdán Armin Laschet, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) és Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetség kancellárjelöltje. A Politico felidézte, a CDU elnöke Frankfurtban ellátogatott egy bokszklubba, ahol arról próbálta meggyőzni a helyi közösséget, hogy van bátorsága a versenyzéshez. „Az ökölvívók nemcsak ütni tudnak, de képesek koncentrálni és küzdeni a győzelemért” – mondta Laschet, aki maga is kesztyűt húzott, és néhány fotó erejéig a ringbe szállt.

Nagy kérdés viszont, hogy a kereszténydemokrata kancellárjelölt tényleg ki tudja-e ütni ellenfeleit, akik az utóbbi hetekben képesek voltak lefaragni hátrányukat. Németországban szeptember 26-án tartanak szövetségi választásokat, az pedig biztos, hogy Angela Merkel nem marad a kancellári székben, a politikus tizenhat év után leköszön a szövetségi kormányfői posztról.

A választásokig hat hét van hátra, Laschet és a CDU/CSU támogatottsága pedig rohamosan csökken. A Trendbarometer kutatássorozat legfrissebb mérése szerint a pártszövetségre a választópolgárok 23 százaléka voksolna, miközben kevesebb mint egy hónapja még harmincszázalékos volt a támogatottságuk. A kancellárjelöltnek a szavazók meggyőzéséhez pedig többet kell tennie annál, mint hogy kamerák előtt bokszkesztyűt húz.

Bár a hivatalos kampánykörút csak szerdán kezdődött, Laschet hetek óta vesz részt televíziós műsorokban és nyilvános eseményeken. A Der Spiegel című német lap mindezt úgy értékelte: „Amit Laschet a jelölése óta mutatott a nyilvánosságnak, inkább egy paródiára emlékeztet, mint egy komolyan vehető választási kampányra.”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a kancellárjelölt azt a benyomást kelti, mintha legszívesebben lemondaná az egész választási kampányt annak érdekében, hogy a CDU-nak sikerüljön megszereznie a többséget a választáson.

Laschetet politikai pályafutása során gyakran tartották esélytelennek. Még saját pártját is meglepte azzal, hogy 2017-ben sikerre vitte a CDU-t Észak-Rajna–Vesztfália tartományban. Sokan kételkedtek benne, de végül ő jött ki győztesen Markus Söder bajor kormányfővel szemben a kancellárjelöltségért folyó versenyből is.

A mostani sikerhez nem párttársait, hanem az embereket kellene meggyőznie. Azután viszont, hogy az árvíz idején a részvétet nyilvánító Frank-Walter Steinmeier elnök mögött nevetett társaival, sokan elpártoltak tőle.

Nem elégedett a kereszténydemokraták teljesítményével Marco Wanderwitz sem, a kelet-német tartományok ügyeivel foglalkozó CDU-s biztos a Rheinische Postban arra figyelmeztette a CDU elnökét, hogy a kampányban ne csak az árvíz következményeire koncentráljon, azzal ugyanis keleten nem fogják megnyerni a választásokat.

Aggasztó hír lehet az is Laschet számára, hogy a választók több mint fele szerint le kellene mondania a kancellárjelöltségről Söder javára. A Civey közvélemény-kutató által készített felmérés résztvevőinek 51 százaléka támogatná a cserét, az arány a CDU/CSU támogatóinak körében még magasabb, a konzervatívok 70 százaléka szeretné Södert kancellárjelöltnek.

A bajor kormányfő egyébként egy interjúban tétlenséggel vádolta a CDU elnökét, mint fogalmazott: „egy hálókocsiban nem lehet bejutni a kancelláriába”

Kapcsolódó írásaink