Külföld

Megosztja a kritikus fajelmélet az amerikai iskolákat is

Lemondott egy tanárnő

Az egyesült államokbeli Virginia államban drámai körülmények között lemondott az a tanár, aki a kritikus fajelmélet oktatása elleni fellépésével került a figyelem középpontjába.

Laura Morris a Loudoun megyei oktatási bizottság előtt részletezte, miért kényszerítették a különböző képzések és politikai dogmák arra, hogy benyújtsa felmondását. Úgy fogalmazott, nem képes többé olyan munkáltatónál dolgozni, amelyik azt vallja, hogy a fehér, keresztény, egészséges nőket kordában kell tartani.

Elmondása szerint nem akar fogaskerék lenni egy olyan gépezetben, amely politikai meggyőződést erőltet gyermekekre. Felidézte, nagyon mérges volt, amikor az egyik felettese figyelmeztette, az ellenvéleményeket nem engedélyezik, és az ilyeneket még a magánéleté­ben sem szabad megfogalmaznia.

Több tanár is kapott emellett egy nyomtatványt, hogy a fajelméletet bíráló kollégákról készítsenek jelentést. A loudoni iskolába járó gyerekek szüleinek és a tanároknak az ellenállása a fehérgyűlölő kritikus fajelmélettel szemben hatalmas vitát váltott ki a közvéleményben. Az eset egy tesztje lehet annak, milyen reakciót válthat ki a fehéreket kollektív bűnösnek kikiáltó és az Egyesült Államok történelmét szégyenfoltként taglaló elmélet bevezetése a tananyagba.

Kapcsolódó írásaink