Külföld

Lemondatnák Andrew Cuomót

Egyre inkább fogy a levegő a szexbotrányba keveredett New York-i demokrata kormányzó körül, úgy tűnik, sem a pártja sem a média nem siet a segítségére

Újabb botrányba keveredett Andrew Cuomo, New York Állam kormányzója, aki a vádak szerint több fiatal nőt is szexuálisan zaklatott a munkahelyén. Miután az ügyészség nyilvánosságra hozta az ügyről szóló 165 oldalas jelentést, a demokrata párt prominens tagjai is lemondásra szólították fel, és úgy tűnik a baloldali média sem védi már meg. Ebben része lehet
a kormányzó korábbi botrányai­nak, és a Donald Trumppal ápolt túl jó viszonyának is.

Lemondatnák Andrew Cuomót
A sorozatos botrányok már a Demokrata Pártnak sem elfogadhatók
Fotó: AFP/Spencer Platt

Egyre többen követelik a szexuális zaklatási botrányba került Andrew Cuomo New York-i kormányzó visszavonulását. Cuomóról nemrég tette közzé a New York-i főügyész annak a civil vizsgálatnak az eredményét, amelyet az ügyészség megbízásából végeztek el, eszerint megállapítható, hogy a demokrata politikus az elmúlt öt évben legalább tizenegy fiatal nőt zaklatott a munkahelyén.

Cuomo a vádakra egy videóüzenetben válaszolt, amelyben mindent tagadott. Ezután több magas rangú demokrata politikus, többek között a szenátus demokrata többségét vezető Chuck Schumer, illetve a szintén demokrata többségű képviselőház elnöke, Nancy Pelosi is. A Fehér Ház szóvivője a Cuomo ellen felhozott vádakat borzalmasnak nevezte, a jelenlegi elnök Joe Biden korábban azt nyilatkozta, ha bebizonyosodnak a kormányzóval kapcsolatos vádak, akkor le kell mondania a tisztségéről.

A médiában is egyre többen állnak ki Cuomóval szemben, és követelik azt, hogy vonuljon vissza a politikus. A The Week című magazin szerint, ha Cuomo egy vállalat vezetője lenne, már elvesztette volna az állását, de mivel politikus, így nem valószínű, hogy el fog búcsúzni a pozíciójától. A National Review pedig azt emeli ki, hogy az ehhez hasonló botrányokat már megtanulták a politikusok túlélni, vagy elterelik a figyelmet valamivel, vagy egyszerűen elég ideig hallgatnak róla ahhoz, hogy a választók elfelejtsék. A Review szerint a demokrata párt sem fogja tudni elmozdítani a kormányzót, mert ahhoz túlságosan megosztott.

Cuomónak ez már nem az első komoly botránya, ami érzékenyen érinti a demokratákat, miután sokak szerint félrekezelte a koronavírus-járvány okozta helyzetet az általa vezetett államban, ezután megpróbálta elhallgatni, és meghamisítani az idősotthonokban elhunytak számának statisztikáit.

Ez is szerepet játszhat abban, hogy végül a demokraták nem fogják megvédeni a politikust a támadásokkal szemben, valamint az sem javít Cuomo helyzetén, hogy demokrata politikushoz képest korábban meglepően kiegyensúlyozott
viszonyt ápolt az előző republiká-nus elnökkel, Donald Trumppal.

Magyarország a konzervatívok példaképe


„Izgalmas kísérlet zajlik Magyarországon: mi történik, ha az országot azok köré az emberek köré szervezik, akik ott élnek, őket védik meg, az ő életüket teszik jobbá, és támogatják a családalapítást” – fogalmazott Tucker Carlson, a legbefolyásosabbnak tartott amerikai konzervatív személyiség, akinek minden este milliók követik a politikai talkshow-ját a Fox csatornán.

Carlson és csapata az egész hetet Magyarországon tölti, hétfőn Orbán Viktor kormányfővel is találkozott, a vele készült interjút még a héten bemutathatják. Szerinte lényegében a világon egyetlen más ország sem követi a fentebb említett politikát, az amerikai demokraták pedig éppen ezért utálják is a magyar kormányt. Carlson nem túlzott: miután közös fotójuk Orbán Viktorral megjelent a közösségi médiában, az amerikai sajtó nekiesett a magyar kormánynak.

Rod Dreher, a The American Conservative újságírója – aki jelenleg Magyarországon él a Danube Institute vendégkutatójaként – keddi cikkében úgy fogalmazott, az amerikai liberálisoknak és neokonzervatívoknak „elszállt az agya” Carlson látogatása miatt, szerte a mainstream sajtóban abszurd vádakkal, téves információkkal támadják a magyar kormányt. Elterjedt az az álhír is, hogy Carlson egy „szélsőjobboldali konferencián” szólal fel szombaton, pedig valójában az MCC Feszt nevű esztergomi zenei, oktatási és közéleti fesztiválon tart előadást. A Washington Post szerint az amerikai konzervatívok Magyarország után sóvárognak, a Daily Beast szerint pedig Donald Trump volt elnök követői hazánkat másolnák.
(ŐM)

Kapcsolódó írásaink