Tudatos történelem­hamisítás a Nyugat antiszemitizmusa

Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Tízparancsolat az emberi lét legfőbb erkölcsi talapzata. Az elmúlt évszázadok során mégis számos politikai és vallási irányzat szembefordult ezzel. Így az egész emberi létezés legfőbb rendjét támadták, a zsidó kultúra legmélyebb gyökereit is szaggatták. Ezért aztán nem meglepő, hogy a jelenben is a zsidó emberek és a zsidó állam is szűnni nem akaró, pusztító törekvések célpontja. Ennek nyugat-európai eszkalációjáért elsődleges felelősség terheli a muszlimokkal együtt az antiszemitizmust is államaikba importáló, és azt tehetetlenül tűrő balliberálisokat.

Az elmúlt hetekben Nyugat-Európa-szerte gombamódra szaporodtak az antiszemita incidensek. A palesztin terrorszervezetek és Izrael közötti, e terrorszerveze­tek által kiprovokált összecsapás kezdete óta többszörösére nőtt az ilyen esetek száma. A németországi Izrael-ellenes tüntetések láthatóvá tették az Izraellel szembeni antiszemitizmus mélységét. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy Németor­szág utcáin a tömegek a zsidók halálát kívánják. A zsinagógák előtt dühösen tüntetők zsidóellenes jelszavakat és fenyegetéseket skandáltak, és izraeli zászlókat égettek.

Az egyre sűrűsödő leplezetlen gyűlölet szinte tapinthatóvá vált. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy ezeken a tüntetéseken többször is olyan szlogeneket kiabáltak, és olyan transzparenseket mutattak fel, amelyek a tüntetők saját nemzeti vagy vallási közösségét bűntelennek mutatják be, míg a történelmi áldozatokat elkövetőkként kárhoztatják, legitimálva ezzel a nácik bűneit. Heves antiszemita tüntetéseket tartottak Olaszországban is. Számos napilapban megbotránkozva számoltak be azokról a zavargásokról, melyeknek résztvevői izraeli zászlókat égettek, és arabul azt kiabálták, hogy „a zsidók a mi kutyáink”.

Az Egyesült Királyságban történt incidensek között szerepelnek zsinagógák előtti szóváltások, zsidókat ért szóbeli sértegetések, és gyűlölködő közösségimédia-bejegyzések. A gyűlölet itt is látványosan felkorbácsolódott. London és Manchester zsidók lakta negyedein áthajtó autókból gyalázkodásokat kiabáltak az ott élők felé. A londoni palesztinpárti tünte­té­sen pedig több olyan személy is részt vett, aki Izraelt a nácikhoz hasonlította. Volt, aki ezt egy rendőrautó tetejéről őrjöngve ordította. Fenyegető üzeneteket küldtek az Egyesült Királyság egyetemein működő zsidó diáktársaságoknak is.

Ausztriában az „izraeli gyermekgyilkos” és a „közel-keleti holo­kauszt” durva szlogenek voltak hallhatók a bécsi Mariahilfer Strassén zajló tüntetések során. Azonban Ausztriában hamar csend lett, köszönhetően annak is, hogy Sebastian Kurz szövetségi kancellár a szolidaritás jeleként kitűzette a szövetségi kancellária és a külügyminisztérium épülete elé az izraeli zászlót.

„A terrorizmus kapcsán soha nem lehet semleges­ség” – jelentette ki az osztrák külügyminiszter a Hamász rakétatámadásai kapcsán. A többi nyugat-európai kormány- és államfővel ellentétben, Kurz kancellár sommás véleményével, következetesen tartotta magát ahhoz az uniós döntéshez, amely még évekkel ezelőtt a Ha­mászt a terrorista szervezetek közé sorolta.

Figyelemre méltó, hogy az említett antiszemita tüntetések résztvevői többedik generációs, arab bevándorló fiatalok voltak. Ez több tanulsággal is szolgál. Egyrészt, mégsem kellene automatikusan állampolgárságot adni mindenki­nek, aki az unió valamelyik államában született, és ott járt iskolá­ba. Ugyanis az identitás mindig többet fog nyomni a latban a tantermekben kapott oktatásnál. Az unióban született fiatal bevándorlók esetében az ugyanazon az anyanyelven beszélők és a családi, vallási hagyományok hatása több, mint a napi néhány órai oktatás.

A kapott polgári oktatás és egyéb integrációs programok sem képesek megvédeni őket attól, hogy ne váljanak kőkemény antiszemitákká. Pedig ezek a fiatalok a torz balliberális álláspont szerint semmiben sem különböznek nyugat-európai, őshonos kortársaiktól, hiszen Európa földjén születtek, nyugati iskolákba jártak. Csakhogy nyoma sincs bennük az európai identitásnak, amint ezt az antiszemita őrjöngésük is egyértelműen mutatja.

A holokauszt nekik nem jelent semmit, márpedig az európai kultúrá­nak immár szerves része azoknak az európai zsidóknak az emléke, akiket a két világháború között üldöztek, majd náci haláltáborokba deportáltak. Az unió területén élő zsidóknak joguk van ahhoz, hogy bántalmazásoktól és fenyegetések­től mentesen élhessék életüket. Azonban ezt az alapvető jogukat jelenleg a nyugat-európai kormányok szégyenteljes módon nem tudják a számukra biztosítani.

A másik tanulság a tudatos nyugati történelemhamisítás veszélyei­re és következményeire hívja fel a figyelmet. Erről, mi magyarok sokat tudnánk beszélni, akár Trianon okán is, de maradjunk a fönti eseményeknél. Kétségtelen, hogy a világ közvéleménye és ezzel együtt az arab világ is minimum árnyaltabban alkotna véleményt a palesztin terrorszervezetek és Izrael közötti összecsapásokról, ha száz éve nem lennének folyamatosan és szándé­kosan hazugsággal hülyén tartva az emberek.

Arról nem is beszélve, hogy a zsidókkal és Izrael­lel szembeni gyűlölet sem terjedne rohamléptekkel napjainkban, ha történelmi hitelességgel beszélnének a világ vezető hatalmai Izrael múltjáról és jelenéről. Soha nem beszélnek a nyugati politikusok arról a nyilvánosság előtt: olyan, hogy palesztin állam nem létezett sohasem, és nem lé­tező államnak nem lehetett a fővárosa Jeruzsálem. Egyetlen országnak volt fővárosa Jeruzsálem, Izraelnek, illetve a Júdai Királyságnak.

A rómaiak Jeruzsálemnek a Bar Kohba felkelés (Kr. u. 138) leverése utáni lerombolását követően Iz­raelnek és Jeruzsálemnek még a nevét is el akarták törölni. Izrael ekkor kapta a rómaiaktól a Palesztina nevet, de ez nem egy új ország jelölésére szolgált, hanem egy földrajzi, közigazgatási egység, terület megnevezése volt. Egyébként is a Palesztina szó a Filisztea szóból ered, amely a filiszteusokra utal, akik Izrael területének tengerparti sávját lakták egykoron, a zsidók honfoglalása idején.

A filiszteusok tengeri nép voltak, és leszármazási vonal szerint annyi közük van az araboknak hozzájuk, mint nyúlnak a hócipőhöz. Később nagy részük asszi­milálódott, más részük életét vesztette a területért vívott harcokban. Filiszteusok közel három­ezer éve nem léteznek. Nem azonosíthatjuk a Palesztina kifejezést Iz­raellel vagy Júdeával, mert ahogyan föntebb már mondtam, az egy földrajzi térséget jelöl, azt a helyet, ahol a filiszteusok éltek, ami ma Gáza és környéke. Ez lett Hadrianus római császár óta az egész leigázott Júdea provincia neve.

A két világháború között, a brit mandátum idején a Palesztina nevet újították meg, így minden etnikum, amely ott élt – legyen akár arab, zsidó vagy örmény –, palesztin lett. Tehát a földrajzi, illetve közigazgatási névként használt Palesztina kifejezés a valóságban nem jelent sem államot, sem népet. Történelemhamisítással így lehet a nagyhatalmaknak íróasztal mellett vonalzóval soha nem létezett államokat létrehozni, létezőket megszüntetni vagy feldarabolni, ahogyan tették ezt hazánkkal is.

Nem kétséges, hogy a történelmet meghatározó dokumentumok közül a Biblia gyakorolta a legnagyobb hatást a világtörténelem alaku­lására. A mai nyugati világrend a könyvek könyvének előírá­sai alapján, közülük is kiemelten a Tízparancsolatra való hivatkozás­sal alakult ki. Az az ősi nép és az a több ezer éves gyökerekkel rendel­kező állam, amelyen keresztül a világ a Tízparancsolatot a Teremtőtől megkapta, talán több tiszteletet és megbecsülést érdemel. Talán fel kellene végre hagyni az érintetteknek a történelemhamisítás­sal, illetve a hazug, valótlan állí­tásokkal és valós tények hamis színben történő feltüntetésével. Meggyőződésem, hogy így egyre kevesebb zsidógyűlölet lenne a világban, és talán a Tízparancsolat normarendszere is egyre több ember szívében helyet találna.

A szerző kamarai jogtanácsos