Külföld

Már menekítik a nemzetközi missziót segítő afgánokat

Fontos mérföldkő

Megérkezett pénteken az Egyesült Államokba az amerikai erőkkel együttműködő afgán állampolgárok első, több mint kétszáz fős csoportja – jelentette az MTI.

Joe Biden elnök a járat megérkezését fontos mérföldkőnek nevezte, egyúttal közölte, hogy szeretné elismerésben részesíteni azokat a háborús veteránokat, diplomatákat és egyéb amerikai állampolgárokat, akik szószólói voltak az afgán állampolgároknak. Előzőleg az amerikai kongresszus mindkét háza jóváhagyta azt a törvénycsomagot, amely révén a kormány 2,1 milliárd dollárt költhet a Capitolium biztonságának erősítésére, illetve azoknak az afgán állampolgároknak a kimenekítésére és befogadására, akik segítették az amerikai katonai kontingenst.

Csehország is támogatást nyújt azoknak az afgánoknak és családjuknak, akik segítették a cseh hadsereg misszióját, erről pénteken döntött Andrej Babis kormánya. Szintén tegnap afgán kormányellenes erők megtámadták az ENSZ nyugat-afganisztáni központját Herátban és megöltek az őrség kötelékéből legalább egy afgán rendőrt, többet pedig megsebesítettek.

Kapcsolódó írásaink