Külföld
Könyvében emlékezik vissza Andrej Babis
Együtt mondtak nemet a V4-ek a „kötelező szolidaritásra”

A napokban megjelent könyvében elemzi Andrej Babis cseh kormányfő a legutóbbi évek küzdelmeit, a V4-ek eredményeit és a magyar miniszterelnökhöz fűződő barátságát. Babis szinte első mondataiban a migránskvótákat emeli ki, és ír arról, hogy országának két év alatt 2978 bevándorlót kellett volna befogadnia olyan országokból, amelyekhez a cseheknek semmi közük sincs.
Visszaemlékezéseiben fájlalja, hogy voltak olyan cseh képviselők Brüsszelben, akik hazájuk ellen szavaztak, sőt Csehország megbüntetését követelték, amiért a kormány nemet mondott a bevándorlásra. Babis a kvótákat „kötelező szolidaritásnak” nevezi, és visszaemlékszik arra, hogyan mondott erre nemet a fenyegetések és érzelmi zsarolás ellenére.
Babis hosszasan ír Orbán Viktorhoz fűződő barátságáról, amely a migráció elleni küzdelemben kovácsolódott. Kérésére a magyar kormányfő néhány fejezettel hozzájárult könyvéhez, ahol elmondja, a 2015-ös migrációs krízis után Európa két táborra szakadt: egyrészt olyan politikusokra, akik számára a migránsok elosztása a megszállottság szintjét éri el, másrészt pedig a közép-európaiakra, akik hazájukat meg akarják őrizni olyannak, amilyennek szeretik.
Andrej Babis személyéről a magyar kormányfő úgy nyilatkozik: ahelyett, hogy világmegváltó ideológiákat kergetne, a hitet és az egyszerű dolgokat részesíti előnyben, mint például a nemzet és a család. A mai európai színteret a politikai korrektség jelképezi, ahol a bátorság ritka, mint a fehér holló, ezért szerencse, hogy Csehország élén egy bátor ember áll, zárja gondolatait Orbán Viktor.
Babis könyvében részletesen elemzi a migráció által keletkezett bűnözési hullámot. Leírja a 2015 szilveszterén lezajlott németországi tömeges szexuális erőszakhullámot, de megemlíti azt a csehországi esetet is, amikor egy Németországból érkezett migráns megerőszakolt egy tizenhat éves cseh lányt. Mindez azért, fogalmaz Babis, mert Európa nem védelmezi a határait.