Külföld

Ausztria megint szigorít

Épp az enyhítésen gondolkodtak, ám fordult a kocka

Ausztriában az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új koronavírusos megbetegedések száma, ezért a válságstáb csütörtök este szigorításokról döntött.

A tervezett enyhítésekkel ellentétben július 22-től az éjszakai szórakozóhelyeket csak azok látogathatják majd, akiket már beoltottak, vagy negatív PCR-teszttel rendelkeznek. Az eddig elfogadott gyógyult státus vagy az antigén gyorsteszt már nem lesz elegendő a belépéshez.

A kontaktkutatás megkönnyítése érdekében a vendéglátásban és rendezvényeken továbbra is megmarad a regisztrációs kötelezettség. Az úgynevezett zöldigazolványt pedig augusztus 15-től csak azok kaphatják meg, akik mindkét adag vakcinát felvették. A gyógyultak és a negatív koronavírusteszttel rendelkezők esetében nem változik a szabályozás.

Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a delta (indiai) variáns rohamos terjedésével indokolta a döntést.

Egyúttal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a delta variánssal szemben csak kétszeri oltással lehet eredményesen védekezni, és aki még nem tette meg, az haladéktalanul oltassa be magát. Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter szerint a célirányos intézkedésre azért van szükség, hogy el lehessen kerülni az esetleges negyedik hullámot, és a nemrég visszanyert szabadság se kerüljön veszélybe.

Mégis szökevény lehet a vírus

Túl korán zárták ki annak lehetőségét, hogy a koronavírus egy laborból szabadult ki – idézi a WHO főtitkárának a szavait a Portfolio. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz egyben elismerte azt is, hogy a koronavírus eredetét vizsgáló nemzetközi csapat, amely idén Kínába látogatott, nehezen jutott hozzá a szükséges információkhoz a hatóságoktól.

Az utóbbi hónapokban egyre nagyobb érdeklődésre tett szert az a vélekedés, miszerint a koronavírus egy vuhani laborból szabadult ki. Emlékezetes továbbá, hogy Joe Biden májusban utasítást is adott arra, hogy vizsgálják ki a vírus eredetét.

(LMA)

Kapcsolódó írásaink