Külföld
Kínának és az Európai Uniónak is előnyös lenne a viták rendezése
Újabb egyeztetés
Többek között ilyen Hongkong, valamint Tajvan státusa, a Dél-kínai-tengeren tapasztalható konfliktusok, valamint az Európai Unió szempontjából a legfontosabb téma, az EU–Kína beruházási megállapodás. Ez utóbbi tárgyalási folyamata az év elején rekedt meg, amikor az Európai Unió szankciókat vezetett be kínai tisztviselőkkel szemben, erre pedig Kína is hasonló intézkedésekkel válaszolt.
Nemrég több európai uniós ország diplomatája is kritizálta Kína emberi jogi helyzetét, valamint felszólították, hogy ne zárkózzon be, ha meg akarja oldani a konfliktust. Ezekre válaszul a kínai elnök kijelentette a legutóbbi pártkongresszuson, hogy az ország vezetése nem tűri el többé a kioktató hangnemet, a kínai külügyminiszter pedig figyelmeztetett, hogy a mai Kína már nem olyan, mint száz évvel ezelőtt.
Ennek ellenére Macron elnök valószínűleg arra fog törekedni az egyeztetések során, hogy a beruházási megállapodás aláírására a jövő évi francia EU-elnökség alatt kerüljön sor, egyrészt a francia gazdasági érdekek miatt, másrészt pedig ezzel belpolitikailag is megerősödhet az elnökválasztási kampányban. Ugyanakkor Kínának is érdeke a megállapodás, mivel így olyan reformokat vezethet be, amelyek ellensúlyozzák az utóbbi időben tapasztalható gazdasági lassulást, és gyorsíthatják az akadozó társadalmi reformokat.