Külföld

Az Európai Parlament baloldali többsége félti a hatalmát

Brüsszelben dühösen reagáltak Orbán Viktor szombati beszédében elhangzott javaslatára, miszerint az Európai Parlamentbe (EP) a nemzeti törvényhozások küldjenek képviselőket.

Az Európai Parlament baloldali többsége félti a hatalmát
Guy Verhofstadt
Fotó: AFP/Kenzo Tribouillard

„Csak azok gondolnak a parlamentek feloszlatására, akik nem szeretik a demokráciát” – fakadt ki David Sassoli EP-elnök.

A liberálisok korábbi frakcióvezetője, Guy Verhofstadt szerint Orbán meg akarja kötni az EP kezét, ahogy a magyar parlamenttel, a szabad médiával, a bíróságokkal, az NGO-kkal és az akadémikusokkal is tette. A volt belga kormányfő szerint az ország „putyini diktatúra” felé halad.

Strasbourgban egyébként szombaton megtartották az Európa jövőjéről szóló konferencia első plenáris ülését. Az EP mellett az Európai Tanács, a Bizottság, valamint a nemzeti parlamentek is képviseltették magukat. Juhász Hajnalka KDNP-s képviselő a vitában hangsúlyozta: az Európai Unió csak akkor lesz képes mély válságából kilábalni, ha az uniós döntéshozatalban meghallják a nemzeti parlamentek választott képviselőin keresztül a polgárok hangját, a magyarok hangját is. Hozzátette, az unió számára is legyen tanulság a koronavírus kihívása, hogy visszatérjen a valós együttműködéshez polgáraival, amelyből nem maradhat el a nyugat-balkáni tagjelölt országok bevonása sem.

Kapcsolódó írásaink

Orbán Viktor hét tézise

ĀA miniszterelnök a szovjet csapatok kivonulásának 30. évfordulóján mondott beszédében ismertette azt a hét pontot, amit a kormány a legfontosabbnak tart az EU jövőjével kapcsolatban