Külföld
Nem örülnek Nyugaton az új magyar gyermekvédelmi törvénynek
Fontosabbak az LMBTQ-jogok

Nemtetszését fejezte ki a szociáldemokrata Michael Roth német államminiszter is, aki szerint ez súlyos diszkrimináció az LMBTIQ-emberek ellen, és ez szembe megy a közös európai értékekkel. A kormány szerint a törvény célja az, hogy a gyermekeket védje a nemi identitáspolitikát terjesztő lobbik befolyásától, és e kérdésekben a szülőkre bízza a döntést. Ennek ellenére a nyugati baloldali sajtó túlnyomórészt elítélően nyilatkozott a pedofil bűncselekmények ellen is szigorításokat bevezető magyar intézkedés ellen.
A Reuters újságírója úgy nyilatkozott, a törvény annak a jele, hogy a keményvonalas magyar miniszterelnök egyre fokozottabban radikalizálódik szociális programjában. Az AFP francia hírügynökség egy huszonhárom éves, meg nem nevezett iskolapszichológusra hivatkozva undorítónak nevezte a törvényt, amiért az összekeveri a homoszexualitást a szexuális bűncselekményekkel.