Külföld
Konstruktív tárgyalások, fennmaradó ellentétek
Áttörés nélkül ért véget Putyin és Biden genfi találkozója, ahol a felek megegyeztek a párbeszéd folytatásáról

Visszatér állomáshelyére a washingtoni orosz és a moszkvai amerikai nagykövet – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel folytatott szerdai genfi tárgyalásai után az MTI szerint. Putyin a megbeszéléseket konstruktívnak nevezte, amelyeken szerinte nem volt ellenséges a hangulat. A felek megállapodtak, hogy konzultációkat kezdenek a kiberbiztonságról is. Az orosz elnök elmondása szerint Biden egyetértett azzal, hogy az ukrajnai rendezés alapját csakis a minszki megállapodások képezhetik.
A csúcstalálkozón Biden kezdeményezésére szóba került az elítélt Alekszej Navalnij ügye is. Ezzel kapcsolatban Putyin kiemelte: az orosz ellenzéki politikus tudatosan cselekedett úgy, hogy őrizetbe vegyék, és szándékosan sértette meg a törvényt azzal, hogy a felfüggesztett börtönbüntetése alatt nem jelentkezett a rendőrségi ellenőrzésen. Az Oroszországban bebörtönzött amerikai állampolgárokról szólva Putyin kiemelte, nem tartja kizártnak a megállapodást Washingtonnal a kérdésben.
Külön tartott sajtótájékoztatóját Biden úgy kezdte: nem Oroszország ellen, hanem az amerikai emberekért dolgozik, az emberi jogok helyzete pedig mindig kiemelt kérdés lesz számára. „Megtettem, amit tennem kellett” – fogalmazott, Putyinhoz hasonlóan jónak nevezve a megbeszéléseket. Szerinte Oroszország „kétségbeesetten próbálja fenntartani pozícióját” világhatalomként, ugyanakkor nem Moszkva mondja meg, mi történik a világban. Navalnij esetleges halála miatt pusztító következményekkel kellene szembenéznie Oroszországnak – tette hozzá kérdésre válaszolva.
A genfi Villa La Grange-ban tartott csúcstalálkozó első felében az elnökökön kívül Szergej Lavrov orosz, illetve Antony Blinken amerikai külügyminiszter, valamint tolmácsok vettek részt. A második, kibővített körben zajló megbeszéléshez több orosz és amerikai tisztségviselő csatlakozott.
A találkozó után kiadott közös közleményben a két elnök kiemelte: „megerősítjük elkötelezettségünket azon elv mellett, hogy a nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, és ilyen háborút soha nem szabad kirobbantani”. A kommüniké szerint a két ország nukleárisfegyverzet-ellenőrzés iránti elkötelezettségének bizonyítéka a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött Új START-szerződés meghosszabbítása. E célok elérése érdekében Moszkva és Washington hamarosan átfogó kétoldalú párbeszédet indít a stratégiai stabilitásról – tették hozzá.
A felek előre jelezték, hogy a csúcstalálkozón nem számítanak komolyabb áttörésre a kétoldalú kapcsolatokban, és valószínűleg lesznek nézeteltérések, de azt remélték, hogy a tárgyalások stabilabb és kiszámíthatóbb viszonyhoz vezetnek a két ország között.
Egyelőre nincs közeledés az EU és Moszkva között
Jelen körülmények között nincs sok remény az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok javulására – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán Brüsszelben. Josep Borrell az Oroszországgal fennálló uniós kapcsolatok helyzetéről készített bizottsági jelentés bemutatásakor közölte: jelenleg rosszak az EU és Oroszország közötti megújított partnerség kilátásai, pedig ez tehetné lehetővé a szorosabb együttműködést.
Szerinte az EU-nak erőteljesebbé és ellenállóbbá kell válnia az orosz fenyegetéssel szemben. Az új, Oroszországgal kapcsolatos EU-stratégia közös fellépést rögzít Moszkva fenyegetéseinek és káros cselekedeteinek megfékezésére olyan partnerekkel, mint a NATO és a G7 országai – tette hozzá.
(HSz)