Külföld

Pofont kapott Macron egy dühös polgártól

Egy férfi felpofozta Emmanuel Macron francia elnököt a Franciaország délkeleti részén található Tain-l'Hermitage-ban, az esetről felvétel is készült, amelyet megosztottak a közösségi oldalakon.

Pofont kapott Macron egy dühös polgártól
Macronnak van oka aggódni, komoly figyelmeztetést kapott
Fotó: AFP/Ludovic Marin

Az elnöki hivatal egy szűkszavú közleményben annyit írt, hogy megpróbálták megütni az államfőt, de ez nem tántorította el őt látogatása folytatásától.

Macron azért érkezett a városba, hogy diákokkal és vendéglősökkel beszélgessen arról, milyen visszatérni a megszokott kerékvágásba a koronavírus-járvány után.

A helyi média szerint az államfő üdvözölni akarta a tőle kordonnal elválasztott helyieket, ezért a tömeg felé vette az irányt. Kezet akart fogni egy khakizöld pólós, lófarkat viselő, sötét szakállú férfival, aki azonban arcul ütötte az elnököt.

A támadó azt kiáltotta: Le Macroniával!, illetve a királypártiak csatakiáltását (Montjoie Saint Denis!) hallatta. A férfi személyazonosságáról és indítékáról egyelőre semmit sem tudni.

Objektum doboz

Macron két testőre a földre szorította a férfit, miközben egy harmadik eltávolította közeléből az elnököt.

Az esettel kapcsolatban két embert vettek őrizetbe - számolt be a BFM francia tévécsatorna és az RMC rádióadó.

Macron elszigetelt eseménynek nevezte a pofont, és relativizálta jelentőségét.

„Nem szabad hagynunk, hogy szélsőségesen erőszakos emberek vegyék át a nyilvános vitát, nem érdemlik meg” - hangsúlyozta a Le Dauphiné Libéré című regionális napilapnak. Hozzátette: az efféle erőszak nem fogja megállítani őt.

Jean Castex francia miniszterelnök a demokrácia elleni támadásnak nevezte az incidenst. A történteket a teljes francia pártpaletta elítélte. Marine Le Pen, a radikális jobboldal vezetője hangsúlyozta: egy demokráciában megengedhetetlenek az ilyen incidensek. Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali pártelnök is szolidaritásáról biztosította az államfőt.

Nem ez volt az első alkalom, hogy inzultálták Macront: 2016-ban - még gazdasági miniszterként - tojással dobálták meg radikális baloldali szakszervezeti tagok egy munkaügyi reformok miatt indított sztrájk során. Két évvel később a kormányellenes, úgynevezett „sárgamellényes” tüntetők kifütyülték és kellemetlen kérdésekkel bombázták az elnököt.
 

Kapcsolódó írásaink