Külföld

A keresztények védelmét kéri Michel Aupetit párizsi érsek

Érthetetlen gyűlölet

A szombati békés felvonulás ellen történt támadásra reagálva a párizsi érsek, Michel Aupetit a keresztényellenes erőszakkal szemben szólalt fel.

Május 30-án egy 300 főből álló csoport rendezett megemlékezést az 1871-es párizsi kommün során kivégzett civilek és papok emlékére. Röviddel a menet indulása után egy tíz főből álló szélsőbaloldali anarchista csoport támadt a csoportra, amelyben idősek és gyerekek is voltak. Sértő bekiabálások mellett tárgyakkal dobálták meg a felvonulókat, majd több idős személyt a földre löktek, aminek következtében néhányan megsérültek, egyikük kórházi ellátásra szorult.

A menet nem érhette el kitűzött célját, mivel egy másik agresszívan viselkedő, ötvenfős csoport állta el az útjukat. A hívek saját épségük érdekében egy közeli templomba menekültek, ott várták meg a rendőri erősítés érkezését. „Aggaszt minket, hogy amit hirdetünk, a szeretet Istene, ekkora gyűlöletet és haragot tud kelteni” – mondta az érsek.

Kapcsolódó írásaink