Külföld
Újabb áskálódás Brüsszelben
Kósa Ádám: A baloldal minden lehetséges eszközt és fórumot arra fog felhasználni, hogy hazánkat támadja

– Mi előzte meg a meghallgatást?
– Az Európai Parlament szakbizottságai rutinszerűen tartanak különböző témákban közmeghallgatásokat, fontos szabály, hogy ezeknek objektíveknek kell lenniük, nem szolgálhatnak párt- vagy frakcióérdekeket, kampánycélokra pedig végképp nem használhatóak fel. A csütörtöki közmeghallgatás felelőse a Zöldek frakciójából Daniel Freund, aki hosszú ideje durván és folyamatosan támadja Magyarországot.
A meghallgatás szervezése és előkészítése ezúttal szokatlan módon zajlott, amely mögött egyértelmű politikai szándék húzódott meg. A jóváhagyott munkacím szerint a közmeghallgatás témája az uniós alapok felhasználásával kapcsolatos általános eszmecsere és a tapasztalatok bemutatása, a tanulságok levonása valamennyi uniós tagállamra vonatkozóan. Az ilyen eszmecseréken az Európai Bizottság illetékesei, valamint a témában jártas, elismert szakértők szoktak részt venni.
Az első napirendtervezetben a javasolt meghívott szakértők megdöbbentő módon mind olyan személyek voltak, akik kifejezetten és elfogultan csak Magyarországgal foglalkoznak: Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, momentumos politikus, Nagy Gabriella, a Transparency International magyarországi képviselője és Kim Lane Scheppele, az indulatos magyarellenességéről elhíresült politikatudós. Ők nem a kiemelkedő szakmai eredményeik-nek köszönhetően, hanem valamennyien politikai céllal kerültek a meghívottak listájára.
– Nem volt lehetőség arra, hogy a meghallgatást kiegyensúlyozottabbá tegyék?
– Ennyire nyilvánvalóan pártpolitikai céllal szerveződő közmeghallgatás az EP-ben is példátlan, ezzel a meghallgatás mögött álló frak-ciók is nyilvánvalóan tisztában voltak. Ezért a Zöldek – a Momentum EP-képviselőinek és az európai baloldali frakciók segítségével – úgy intézték, hogy a koordinátorok a tervezett napirendet az ülés előtt csak egy héttel kapták meg. Ez általában úgy szokott működni, hogy a napirend tervezetét egy hónappal az ülés előtt elküldik a koordinátoroknak, azt a különböző frakciók véleményezik, javaslatot tesznek, módosítják azt.
Jelen esetben csupán két napot hagytak a jóváhagyásra, így érdemi módosítást tenni már nem volt lehetőség. Az Európai Néppárt frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformisták, valamint az Identitás és Demokrácia képviselője is nemtetszését fejezte ki a meghallgatás elfogultsága miatt, de a szűkös határidő csak egy kisebb módosítást hagyott végrehajtani a napirenden, a magyar Transparency International helyett a cseh iroda egyik munkatársa vett részt a meghallgatáson.
– A magyar kormány álláspontjának nem kellett volna teret adni a kiegyensúlyozottság nevében?
– Ha valamely tagállami kormánnyal kapcsolatos téma szerepel a napirenden, akkor szoktak kormányzati képviselőt is meghívni, hiszen csak így kiegyensúlyozott a meghallgatás. Ez a magyar és az európai baloldalnak nyilvánvalóan nem állt érdekében. Céljuk az volt, hogy a meghallgatás eredeti témájáról teljesen eltérve újabb frontális támadást indítsanak Magyarország ellen, és a meghallgatást politikai és kampánycélokra használják fel.
– Milyen visszhangja van az eseménynek az európai parlamenti képviselők körében?
– Több frakció is kifejezte kifogásait azzal kapcsolatosan, hogy a baloldal arra használja fel a szakbizottságot, hogy saját politikai agendájukat bemutathassák és példátlan módon kampányoló pártpolitikusukat szakértőként elhívják és szerepeltessék az EP-ben. A magyarországi baloldal előválasztási kampányának eszközévé vált az Európai Parlament egyik szakbizottsága. Az elkövetkező időszakban arra kell számítani, hogy a magyarországi baloldal karöltve az európai baloldallal minden lehetséges eszközt és fórumot arra fog felhasználni, hogy Magyarországot, a magyar embereket támadja Brüsszelben.