Külföld

Marokkó bármikor utat nyithat a migránsoknak

A spanyol hatóságok újraindították a büntetőeljárást a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Brahim Ghalival szemben emberiesség elleni bűncselekmények miatt

A spanyol külügyminisztérium bekérette a marokkói nagykövetet, miután csaknem nyolcezer migráns özönlötte el Ceutát. Az autonóm város elnöke szerint provokált és szándékos válságról van szó, amely a rabati kormány válasza arra, hogy Spanyolországban ápolják a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Polisario Front vezetőjét.

Marokkó bármikor utat nyithat a migránsoknak
Ceuta elnöke szerint szándékosan engedte át migránsok ezreit Marokkó
Fotó: AFP/Fadel Senna

Üzenetértékű volt a brüsszeli Politico szerint, hogy a marokkói határőrök tétlenül nézték, ahogy csaknem nyolcezer migráns az apályt kihasználva a tengeren át átkel az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta területére. A lap a történtek után azt írta: az Európai Unió ugyanazt a hibát követte el, amelyet öt éve Törökország esetében is: hatalmat adott egy kiszámíthatatlan partnernek azáltal, hogy olyan megállapodást kötött, amelynek révén Marokkó segítséget kap a menekültek feltartóztatásáért cserébe.

A rabati kormány ezek után bármikor dönthet úgy, hogy megnyitja a határt a migránsok előtt, ha Spanyolország valami olyat tesz, ami nem tetszik neki – tette hozzá a lap.

Az észak-afrikai spanyol exklá­véba hétfőn több bevándorló jutott be, mint amennyien érkeztek a tavalyi évben összesen. A spanyol sajtó szerint Marokkó nyomásgyakorlásként, szándékosan nem tartóztatta fel a határsértőket, ugyanis egy spanyolországi kórházban ápolják koronavírusssl Brahim Ghalit, a Marokkóhoz tartozó Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Polisario Front vezetőjét. Hasonlóan vélekedik Ceuta autonóm város elnöke, Juan Jesús Vivas is, aki szerint nem migrációs krízisről, hanem egy „provokált, irányított és szándékos” válságról van szó.

A marokkói hatóságok egyébként kedden délután újra megszigorították a határ ellenőrzését. Addigra Ceutában a spanyol hadsereget is bevonták a rendfenntartásba és a határvédelembe, valamint kétszáz rendőrt és csendőrt vezényeltek át a területre. A spanyol hatóságok szerda délutánig több mint 4800 határsértőt toloncoltak vissza Marokkóba.

A spanyol külügyminisztérium az EFE hírügynökség jelentése szerint kedd délután bekérette Marokkó spanyolországi nagykövetét, Karíma Bejnaist, akinek Arancha González Laya tárcavezető tiltakozását fejezte ki a történtek miatt, és emlékeztette arra, hogy a közös határ ellenőrzése „eddig is a két ország felelőssége volt, és ezután is annak kell lennie”. Benjaist később hazarendelte konzultációra a rabati kormány.

A diplomáciai viszály elmérgesedése miatt a spanyol hatóságok végül újraindították az eljárást emberiesség elleni bűncselekmények gyanúja miatt Brahim Ghalival szemben. A Polisario Front vezetője ellen évekkel ezelőtt nyújtottak be keresetet disszidens marokkóiak a többi között gyilkosságok és kínzások elkövetése miatt.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a lehető leg­gyorsabban visszaállítják a rendet Ceutában és a határokon. Szavai szerint a Marokkóval való kapcsolat megóvása mindig fontos része volt a spanyol külpolitikának. A madridi kormány minden kihívással szemben megvédi Spanyolország határait, amelyek egyúttal az EU külső határai is – szögezte le.

Hidvéghi: A magyar családpolitika példa Európa számára

Le kell számolni azzal a mítosszal, hogy a demográfiai kihívásokra vagy munkaerőpiaci problémákra a tömeges migráció jelenti a választ – emelte ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő szerdán az EP plenáris ülésén, ahol a munkavállalási célú legális migráció új útvonalainak létrehozásáról volt szó. Hidvéghi közölte: a tömeges bevándorlás alapjaiban változtatja meg egy társadalom összetételét és kultúráját. „Ha egy ország demográfiai kihívásokkal vagy munkaerőpiaci problémákkal küzd, számos eszköz áll rendelkezésére.

Elég csak Magyarország sikeres családpolitikáját és adópolitikáját megnézni, amivel jó példát mutatunk Európának” – fogalmazott. Felszólalásában Kósa Ádám fideszes EP-képviselő tiltakozott az ellen, hogy a kelet-európai munkavállalók hátrányos megkülönböztetést szenvednek el, miközben az EU migránsokat hív be dolgozni. Hidvéghi tegnap az alapjogi ügynökségről szóló vitán kiemelte: az ügynökséget úgy lehet tovább erősíteni, ha garantálják a függetlenségét.

(HSz)

Kapcsolódó írásaink