Külföld

Kezdődik a magyar elnökség az Európa Tanácsban

Másodszorra veszi át pénteken 1990-es taggá válása óta Magyarország az Európa Tanács (ET) miniszteri bizottságának soros elnöki tisztségét, amit hat hónapig, november 17-ig lát el. A miniszteri bizottság a szervezet legfőbb döntéshozó testületének számít, amelyet a magyar elnökség alatt formálisan a magyar külügyminiszter fog elnökölni.

Kezdődik a magyar elnökség az Európa Tanácsban
Németh Zsolt
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az Országgyűlés kedden fogadta el a magyar elnökségről szóló nyilatkozatot. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke előző napi felszólalásában emlékeztetett, 47 tagállamával és több mint nyolcszáz millió polgárával az ET majdnem kétszer akkora, mint az Európai Unió, „Európa jövőjével nem lehet csak az EU perspektívájából foglalkozni, a tágabb Európa is szót kér ebben a vitában”. Ismertette a magyar elnökség prioritásait, amelyek közt első helyen szerepel a nemzeti kisebbségek helyzete, védelme, de kiemelt szerepet kap a vallásközi párbeszéd, a jövő generáció helyzete, illetve a környezethez kapcsolódó emberi jogok.

Németh Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy júliustól egy éven át a V4-ek soros elnöki posztját is betölti Magyarország, ez pedig fokozott nemzetközi figyelmet és megnövekedett mozgásteret is jelent a magyar diplomácia számára.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink