Külföld

Dánia mégis hazahozza az iszlamisták családtagjait a szíriai börtönökből

Nők és gyermekek térhetnek vissza

Belpolitikai nyomásra mégis hazahozza Dánia az Iszlám Állam terrorszervezet harcosainak egyes családtagjait a szíriai fogolytáborokból – jelentette be a dán kormány. Tájékoztatásuk szerint három dán anyát és összesen tizennégy gyermeküket akarják hazaszállítani.

A dán kormány további öt gyermek hazaszállítását is tervezi, de az anyák nélkül. A helyi sajtó szerint ugyanakkor ehhez szükség van a szülők hozzájárulásához is. Dániában már jó ideje belpolitikai vitát kavar a dán gyökerekkel rendelkező fiatalok sorsa a konfliktusövezetekben.

A koppenhágai kormány, különösen Jeppe Kofod külügyminiszter az ügy miatt komoly nyomás alá került. A hatóságok sokáig visszautasították hazaszállításukat, mondván, a gyerekek anyái az Iszlám Államot támogatták.

Kapcsolódó írásaink

Skandináviát megosztja a bevándorlás

ĀDánia szakít azzal az uralkodó paradigmával, hogy a menekültstátus egy életre szól – mutatott rá lapunknak Kovács Emese, a Migrációkutató Intézet kutatója