Külföld

A minimálbér szabályozását a tagállamoknál kell hagyni

Magyarország elfogadja a minimálbérre vonatkozó európai uniós elveket, azonban az az álláspontja, hogy a szabályozást a tagállamoknál kell hagyni - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Portóban, miután megbeszélést folytatott Ana Mendes Godinho portugál munkaügyi és szociális miniszterrel a szociális kérdésekkel foglalkozó, csúcsszintű EU-tanácskozást megelőzően.

A minimálbér szabályozását a tagállamoknál kell hagyni
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megbeszélést folytat Ana Mendes Godinho portugál munkaügyért, szolidaritásért és szociális biztonságért felelős miniszterrel
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A közmédiának Palkovics László elmondta, hogy a találkozón megosztották egymással a koronavírus-járvány alatti munkaerőpiaci tapasztalatokat, és szóba került az európai minimálbér kérdése is. A miniszter kijelentette, hogy a kormánynak ezen a csúcstalálkozón is kiemelkedő törekvése a munkavállalók védelme. Álláspontja szerint a minimálbér szabályozását az unióban a tagállamoknál kell hagyni, hiszen ők rendelkeznek azzal az eszközrendszerrel, amelynek alapján a minimális bért értelmezhetően tudják befolyásolni. Magyarországon 2010 és 2021 között 128 százalékkal nőtt a minimálbér, más megoldások alapján ennyit nem lehetett volna elérni - hangoztatta Palkovics László.

A pandémia tapasztalatairól szólva elmondta, hogy járvány okozta gazdasági nehézségek közepette az európai országok jelentős része egyebek között a rövidített munkaidő révén tudta támogatni a munkavállalókat. Ezen belül Portugália és Magyarország is bevezette azt, hogy a munkavállalók egy része egyéni fejlesztésként külön tréningen vett részt. Mindkét országban tartottak emellett informatikai, digitális képzéseket, ezeknek a tapasztalatai mindkét oldalon sikeresek.

Szóba került a távmunka szabályozása is, ahol a két ország eltérő megoldást választott. Magyarország a túlszabályozás elkerülésére törekedett, a munkaadók és a munkavállalók megállapodására bízta néhány keretszabály létrehozását. Portugáliában viszont kötelezővé tették a távmunkát ott, ahol erre lehetőség volt. Mindkét országban kedvezőek ennek tapasztalatai, Portugáliában huszonegynéhány százalék tudott otthonról dolgozni, Magyarországon a távmunkában tevékenykedők aránya 2 százalékról 17 százalékra ment fel.

Kapcsolódó írásaink