Külföld

„A G7-csoport alapja az értékközösség”

A találkozó alkalom, hogy a demokratikus társadalmak egységet mutassanak Dominic Raab brit külügyminiszter szerint

A demokratikus értékeket védelmező államok találkozójaként mutatta be a G7-országok összejövetelét Dominic Raab brit külügyminiszter, amerikai kollégája pedig arról beszélt: Washington nem törekszik Kína elnyomására és a kapcsolatok eszkalációjára Moszkvával.

„A G7-csoport alapja az értékközösség”
Raab (középen) Marc Garneau kanadai és Motegi Tosimicu japán miniszterrel
Fotó: AFP/Pool/Stefan Rousseau

Majdnem két év után ismét személyesen találkoztak a hét vezető ipari hatalom (G7) külügyminiszterei Londonban. A G7-országok (az Egyesült Királyság, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az Egyesült Államok) külügyminiszterei és az Európai Unió képviselői szerdáig tartó találkozóját házigazdaként Dominic Raab brit külügyminiszter vezeti, aki Oroszország, Kína és Irán mellett Mianmarra helyezte a hangsúlyt.

Tegnap délután a líbiai és a szíriai konfliktus is szóba került, és a brit ígéretek szerint például a Nyugat-Balkán kérdése is napirendre kerül, azaz „azok a geopolitikai témák, amelyek fenyegetik a demokráciát, a szabadságot és az emberi jogokat”.

Hétfő este Dominic Raab Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen Blinken kijelentette: Washington válaszolna bármilyen meggondolatlan vagy agresszív orosz lépésre, de nem törekszik az Oroszországgal fennálló feszültség további eszkalációjára.

Hozzátette ugyanakkor: vannak olyan területek, amelyeken az Egyesült Államoknak és Oroszországnak egyaránt kifejezett érdeke, hogy megpróbálja felkutatni az együttműködés lehetséges módjait, például a hadászati stabilitás terén. Az Egyesült Államok és Kína viszonyáról szólva Antony Blinken kijelentette: Washington „nem kordában tartani vagy lenyomni akarja Kínát”, de azt szeretné, ha Kína is tartaná magát az elmúlt évtizedekben rengeteg munkával felépített, szabályokra alapuló nemzetközi rendhez.

A sajtószabadság napjához kapcsolódva az amerikai külügyminiszter kiemelte: a jól működő demokráciák legfontosabb eleme a politikai vezetőkön tevékenységüket számon kérő szabad sajtó.

Dominic Raab arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a G7-országcsoport értékekre alapuló partnerség, és a brit elnökség remek alkalom, hogy összegyűjtsék a demokratikus társadalmakat és egységet mutassanak. Raab szerint helyénvaló, hogy éppen a sajtószabadság világnapján ülnek össze, kiemelve, hogy az újságírók és általában a médiaszabadság elleni támadások száma riasztó mértékben emelkedik világszerte, és ezért üdvözlendő, hogy az Egyesült Államok a többi G7-országgal együtt egyöntetűen kiáll a demokrácia szempontjából életbevágóan fontos médiaszabadság megőrzéséért.

Heiko Maas német külügyminiszter a találkozón aggodalmát fejezte ki a „autoriter államok” viselkedése miatt, amelyek szerinte megpróbálják kijátszani egymás ellen a G7-országokat.

Az Egyesült Királyság soros elnökként júniusban látja vendégül a G7-országok vezetőit, köztük Joe Biden amerikai elnököt.

Szigorodhat a svéd migrációs politika

Elűzné Löfvent az ellenzék

Közös nyilatkozatban sürgettek szigorúbb migrációs politikát a svéd ellenzéki pártok – írta az Euractiv hírportál. A liberális-konzervatív Mérsékelt Párt, a Kereszténydemokraták, a Liberálisok és a nacionalista Svéd Demokraták azt szeretnék elérni, hogy tegyék szigorúbbá az állandó tartózkodási hely megszerzésének feltételeit, illetve nehezítsék meg a Svédországban élő bevándorlók hozzátartozóinak tartózkodási engedélyhez jutását. A javaslatról júniusban szavazhat a parlament, elfogadása utat nyithat egy jobboldali koalíciós kormány előtt. Az Euractiv szerint ugyanis a svéd ellenzék célja, hogy elűzze a baloldali Stefan Löfven miniszterelnököt és kisebbségi kormányát. (HSz)

Kapcsolódó írásaink