Külföld

Olasz és lengyel jobboldali szervezetekkel kötött szövetséget a Fidelitas

Április 27-én a magyar fél kezdeményezésére online formában találkoztak a Fidelitas, a Lega Giovani és a Forum Młodych PiS ifjúsági szervezeteinek elnökei. A megbeszélés témája az új európai reneszánsz és a kontinens jövője volt.

Illés Boglárka a Fidelitas, Michał Moskal a Forum Młodych PiS és Luca Toccalini a Lega Giovani elnöke a találkozón a három ifjúsági szervezet közös értékeit és céljait tekintette át és hitet tett az együttműködés fontossága mellett.

A három politikus áttekintette a járvány hatásait országaik fiataljaira és megállapodott a partnerség folytatása mellett. A három szervezet képviselői ezért májusban újra találkoznak online formában és céljuk, hogy a vírushelyzet javulásával személyesen is közelebb tudják egymáshoz hozni az általuk vezetett szervezeteket, akár további szövetségesek bevonásával is.

A találkozó folyamán közös felhívásban is megállapodtak:

"Ezennel kijelentjük, hogy határozottan kiállunk az európai örökség, a zsidó-keresztény kultúra, a transzatlanti szövetség és a hagyományos családokba vetett hit közös értékei mellett. Olaszország, Magyarország és Lengyelország történelme megtanított minket nemzeti szuverenitásunk és nemzeteink kölcsönös tiszteletének kiemelt fontosságára. A Lega Giovani, a Fidelitas és a Forum Młodych PiS képviselőiként elkötelezettek vagyunk egy jobb és sikeresebb Európai Unió mellett, amely közelebb áll polgáraihoz, és amely az európai embereket szolgálja. Ezért célunk, hogy közösen dolgozzunk ennek elérése érdekében. Barátságunk és szövetségünk nyitott mindenki számára, aki osztja értékeinket, és örömmel fogadunk minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti ezeket." - idézi a Fidelitas honlapja a felhívás szövegét.

Kapcsolódó írásaink