Külföld

„A vakcináció és a határnyitás nem politikai kérdés”

A vakcináció és a határnyitás nem politikai, hanem a járványügyi szakemberek kompetenciájába tartozó kérdés - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Izvesztyija című orosz napilapban kedden megjelent interjújában.

„A vakcináció és a határnyitás nem politikai kérdés”
Kedden újabb 480 ezer adag Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra
Fotó: AFP/Mohammed Abed

Németh a Budapest Moszkvához való viszonyulására vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy Magyarország külpolitikai stratégiájának meghatározásában a földrajzi elhelyezkedéséből indul ki, abból, hogy Németország és Oroszország között helyezkedik el.

„Meglehetősen nagy történelmi tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy tudjuk: jobb jó kapcsolatban lenni mindkét országgal. És fontos, hogy a két állam érdekelt legyen a (közép-európai) régió virágzásában” - nyilatkozott a politikus.

„Ebből következik, hogy politikánk az együttműködésre összpontosít, elsősorban a kereskedelemben, de az olyan területeken is, mint a kultúra” - tette hozzá.

Elmondta, hogy az EU-nak ettől eltérő az Oroszországhoz való hozzáállása, amely abban a tévhitben gyökerezik, hogy az unió globális szereplővé nőtte ki magát.

„Mi több, van egy keveredés, amikor az orosz külpolitika befolyásolásának célja és az oroszországi rendszerváltás előmozdításának szándéka nem mindig választható el egymástól” - idézte a lap Németh Zsoltot.

A magyar külügyi szakértő kifejezte sajnálkozását amiatt, hogy egyes politikusok, noha tisztában vannak vele, hogy ez nem vezet majd politikai változáshoz, a saját belpolitikai céljaik érdekében folytatják az Oroszország elleni kampányt.

A kétoldalú energetikai együttműködésre vonatkozókérdésre válaszolva elmondta, hogy Oroszország megbízható gázexportőr volt és kiváló a tapasztalat az atomenergetikában is; Pakson korszerű orosz reaktor épül. Elmondta, hogy Budapest a villamosság tiszta és korszerű forrásának tekinti a nukleáris energiát, annak ellenére is, hogy Nyugat-Európa néhány országában nem népszerű.

Németh beszámolt róla, hogy Magyarországon nagyon sikeres a vakcinációs kampány, ami nem lett volna lehetséges az orosz és a kínai oltóanyagok beszerzése nélkül.

„A vakcináció nem lehet ideológiai kérdés, bármely politikus, aki geopolitikai szemszögből tekint erre a folyamatra, nagy kockázatnak teszi ki a honfitársait” - fogalmazott Németh.

Hozzátette, hogy a határok megnyitásáról is a járványügyi szakembereknek, nem pedig a politikusoknak kell dönteniük.

Elmondta, hogy Európában erős az elégedetlenség az uniós intézmények járványügyi teljesítményével kapcsolatban, és világossá vált, hogy a Bizottság több hibát követett el a beszerzési folyamatban. Utalt arra, hogy Németország is kész lenne 30 millió dózis Szputnyik V-t beszerezni, és kifejezte reményét, hogy végül a józan ész kerekedik felül Európában.

Ukrajnáról szólva rámutatott, hogy a kárpátaljai kisebbségek helyzete erősen megromlott az elmúlt négy évben azt követően, hogy az EU és Ukrajna megállapodott a vízumpolitika liberalizálásában.

„Paradoxon, hogy Magyarország szilárd támogatója volt ennek a megállapodásnak, mert mindig elkötelezettjei voltunk Ukrajna területi épsége elvének. Sajnos Kijev nem viszonyul komolyan a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó kötelezettségeihez, amelyeket például az Európa Tanácsban vállalt, ami komolyan akadályozza integrációját a nemzetközi szervezekbe” - nyilatkozott Németh Zsolt.

Kapcsolódó írásaink