Külföld

George Soros pénze irányítja a szlovák belpolitikát Robert Fico szerint

Ismét terjeszkedik a milliárdos

Szlovákiában George Soros pénze befolyásolta és befolyásolja az események alakulását – jelentette ki Robert Fico volt szlovák miniszterelnök.

A legerősebb ellenzéki párt, az Irány (Smer–SD) elnöke ezt annak kapcsán közölte, hogy résztulajdonost váltott a második legnagyobb szlovákiai kiadóvállalat, a Petit Press. A cég 34 százalékos részét a New York-i székhelyű, hagyományosan független médiába befektető Media Development Investment Fund (MDIF) szerezte meg.

Robert Fico elmondta, hogy az MDIF a világ legnagyobb csalójának, azaz Sorosnak a tulajdonában van, és a tulajdonosváltás jelentősen megváltoztatja a médiatér minőségét. Hangsúlyozta, hogy a Soros-pénzeket a múltban és jelenleg is egyes politikusok támogatására vagy éppen likvidálására használták és használják. A volt kormányfő továbbra is állítja, hogy 2019-ben, amikor tüntetések hatására távozásra kényszerült pozíciójából, egy államcsínykísérletre került sor Szlovákiában, amelyet George Soros is támogatott.

Kapcsolódó írásaink