Külföld

Laschet és Söder helyett a CDU/CSU frakciója döntene a kancellárjelöltségről

Megunta a várakozást, és a keddi frakcióülésen lezárná a kancellárjelöltség körüli vitát a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti képviselőcsoportja. Carsten Linnemann frakcióvezető-helyettes ugyanakkor a Funke médiacsoportnak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a képviselők szavazása kettészakíthatja a CDU/CSU pártszövetséget.

Laschet és Söder helyett a CDU/CSU frakciója döntene a kancellárjelöltségről
Laschet (jobbra) és Söder (balra) helyett a CDU/CSU frakciója döntene a kancellárjelöltségről
Fotó: AFP/DPA/Sven Simon/Frank Hoerm

A jelöltségért induló Armin Laschet CDU-elnök és a CSU-t vezető Markus Söder bajor kormányfő szombaton és vasárnap is intenzív tárgyalásokat folytatott a kancellárjelöltséggel kapcsolatban, de megállapodniuk, a Die Welt című lap szerint, nem sikerült, noha korábban azt ígérték, a hét végéig megszületik a döntés.

Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter, a CDU volt elnöke a vita lezárását sürgette, hozzátéve: a hatalmi harc árt az uniópártoknak. Friedrich Merzet választotta Bundestag képviselőjelöltjének a CDU hochsauerlandi járási szervezete. A CDU volt elnökjelöltje szombaton a német sajtó szerint a párt irányvonalának változtatását sürgette.

Kapcsolódó írásaink