Külföld

Megsérthette Von der Leyen Zelenszkijt a válaszával

Diplomáciai bonyodalom

A diplomácia konvenciók megsértésével vádolják Ursula von der Leyent. Az Európai Bizottság (EB) elnöke ugyanis utasította kabinetfőnökét, Björn Seibertet, hogy hivatalos válaszban utasítsa el Volodimir Zelenszkij ukrán államfő meghívását.

Zelenszkij Ukrajna függetlenségének 30. évfordulójára rendezett ünnepségre akarta meghívni az elnök asszonyt, valamint az első „Krími-platform” értekezletén is számított részvételére. A hivatalos válaszlevelet végül Seibert saját nevében írta meg, amelyet ő maga írt alá. Az európai diplomaták szerint ezzel Von der Leyen súlyosan megsértette a diplomáciai protokoll előírásait.

Továbbá az elutasítás kételyeket vetett fel az ügyben, hogy Von der Leyen kiáll-e Ukrajna mellett a mostani feszült helyzetben, Oroszországgal szemben. Külpolitikai elemzők szerint az elutasító válasz azt is jelentheti, hogy a Bizottság elnöke másként tekint az Ukrajnával való kapcsolatokra, mint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Michel ugyanis elfogadta korábban Zelenszkij meghívását.

Kapcsolódó írásaink