Külföld
A népszerűség dönthet a kancellárjelöltségről

A bajor pártelnök Söder szerdán teljesen nyíltnak minősítette a kancellárjelöltségért folyó versenyt a CSU parlamenti csoportjának müncheni ülésén a dpa hírügynökség szerint. Vetélytársát, a CDU elnökét Észak-Rajna-Vesztfália tartomány nagy tekintélyű miniszterelnökének nevezte, akit elmondása szerint nagy becsben tart.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy tudja, a CSU-ban azt remélik, a nagyobb testvérpárt tagjai meggyőzik Laschetet, lépjen vissza a bajor kormányfő javára. Reiner Haseloff, Szász-Anhalt CDU-s miniszterelnöke, a tartományi kormányfők közül elsőként, Söder jelöltségét támogatta.
Haseloff a Der Spiegel című lapnak arról beszélt, hogy a pártszövetségnek figyelembe kell vennie, kivel van a legnagyobb esélye a győzelemre a szeptemberi szövetségi választáson. Lehetséges, hogy valaki képes a kancellári feladatok ellátására, de nem fogja betölteni a posztot, mert a választók megakadályozzák – fogalmazott.
A felmérések alapján Söder népszerűsége messze megelőzi Armin Laschet CDU-elnökét mind a kereszténydemokrata szavazók, mind a németek körében. A bajor kormányfő is azzal érvel jelöltsége mellett, hogy jó eredményeket ér el a közvélemény-kutatásokon, Laschet szerint viszont ezek az adatok folyamatosan változnak, és más kritériumokat is figyelembe kell venni a kancellárjelölt megválasztásakor.
Észak-Rajna-Vesztfália CDU-s belügyminisztere, Herbert Raul a Der Spiegelnek nyilatkozva támadta a CSU-t. Mint fogalmazott: ugyanazok a szereplők becsmérlik most Laschetet, akik a migrációs válság csúcspontján Angela Merkel kancellárt próbálták lejáratni a menekültpolitika miatt.