Külföld

Nem lehet bízni a román nacionalistákban

Az Európa Stratégia Kutatóintézet álláspontja szerint a magyarellenes AUR szövetségi ajánlatát nem szabad elfogadni

Az ultranacionalista, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hirtelen pálfordulásáról értekezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézete (EUSTRAT) tegnap megjelent cikkében.

Nem lehet bízni a román nacionalistákban
George Simion (középen) decemberben még az RMDSZ-t is megszüntette volna
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

Mint ahogy azt lapunk is korábban megírta, az AUR egyik társelnöke, Claudiu Tarziu szenátor múlt vasárnap közölte, hogy pártja szövetségre lépne a Románia Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) az ukrajnai románok és magyarok védelme érdekében. Tarziu úgy nyilatkozott: „magyar barátainknak is van nemzeti kisebbségük Ukrajnában”, és azt állította, hogy az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kereste meg a közös fellépés érdekében. Turos Lóránd viszont ezt cáfolta, és közölte: soha semmilyen együttműködésről nem volt szó az AUR-ral, ez nem is lehetséges.

Az EUSTRAT elemzésében emlékeztet, hogy az AUR volt az a párt, amelyik rendszeresen sértő kijelentéseket tett a magyarokra, és részese volt az Úz-völgyi provokációnak. Rámutatnak Tarziu kijelentésének cinikusságára, aki egyben dicsérte hazánk nemzetpolitikáját. Hozzáteszik, hogy az RMDSZ elutasító válasza teljesen megalapozott volt. Mint fogalmaznak: nem lehet komolyan venni azt, aki a külhoni románok támogatására szólít fel, ugyanakkor otthon támadja
a kisebbségeket.

Megítélésük szerint az AUR partnerkeresése vagy köpönyegforgatás, vagy skizofrénia. Mint kifejtik, az AUR másik vezetője, George Simion a decemberi választások után azt nyilatkozta, hogy megszüntetné az etnikai alapon szerveződő pártokat, így az RMDSZ-t is. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban az AUR állt a járványügyi korlátozások elleni tüntetések élére, és ott is hangzottak el nemcsak oltásellenes, de magyarellenes jelszavak is. Korábban a Bálványos Intézet is foglalkozott az AUR retorikájának változásával. Következtetésük szerint a párt inkább az elitellenesség, az értékkonzervativizmus és a gazdasági protekcionizmus témáját karolta fel, és visszaszorította a magyarellenes üzeneteket.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom