Külföld

Járóka Lívia: Ünnepeljük a világ roma közösségeit!

1990 óta április 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot, mely idén az első Roma Világkongresszus 50. évfordulója is. Járóka Lívia, az Európai Parlament első roma származású alelnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy április 8-án a világ roma közösségeit ünnepeljük: „Ez a nap középpontba helyezi kultúránk csodálatos értékeit, nyelvi sokszínűségünket, történelmünket és mindazt az emberfeletti akaratot és kitartást, mely a roma embereket jellemzi".

Járóka Lívia: Ünnepeljük a világ roma közösségeit!
Járóka Lívia fideszes EP-képviselő
Fotó: MTI

Járóka emlékeztetett arra, hogy a 2020-as év az egészségügyi és gazdasági válság sújtotta világ szenvedéseiről és megpróbáltatásairól szólt.

„A Covid-19 járvány roma közösségeinket kiemelten sújtotta, és veszélybe sodorta sok cigány embertársunk boldogulását. Ma értük, a bajbajutott és nehéz helyzetbe került roma barátainkért is szólunk, hiszen tudjuk: van remény, és véget ér ez a sok megpróbáltatás" - hangsúlyozta a fideszes politikus. Járóka kiemelte, hogy a mai megemlékezés ilyen vészterhes időkben egyben fontos üzenet is a cigányság számára.

„Új reményről szól ez a nap. Arról, hogy Európa és a világ roma közösségei újra nagyok és sikeresek lesznek. Felemeltetésről, hogy a jövőben sok tehetséges roma fiatal, fiúk és lányok egyaránt, rengeteg munkával és tanulással, küzdelemmel és szorgalommal, de felemeltetnek, és képviselve közösségeinket siker koronázza útjukat. Nekünk ezért kell dolgoznunk nap, mint nap, hiszen felelősek vagyunk egymásért, felelősek vagyunk a roma közösségeinkért" - emelte ki az EP alelnöke.

50 évvel ezelőtt a világ roma közösségei egymást testvérként fogadták el, a roma kifejezés, valamint a roma zászló és himnusz is ezen a napon kerültek elfogadásra. Egy sokszínű roma identitás nemzetközi szinten is intézményesült és gazdagítja Európa és a világ társadalmainak értékeit. Ma az európai intézmények vezetői támogatásukról biztosították a roma közösségeket, hangsúlyozva, hogy kötelességüknek tekintik a romák jogaiért való küzdelmet, nem csak az EU-n belül, de a csatlakozásra váró országokban is.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom