Külföld

A lengyel kisebbségi vezetők őrizetbe vétele Lukasenka szerint jogos lépés volt

Olimpikon a letartóztatottak közt

Tagadta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, hogy elnyomná az országban élő lengyeleket.

Az államfő szerint a magukat lengyelnek nevező, egyes fehérorosz állampolgárok jogsértő tevékenységére adott törvényes reagálást Varsóban úgy értékelik, mint a lengyel nemzeti kisebbség elleni elnyomást.

Az elnök kijelentésének apropója, hogy március 23-án a rendőrség őrizetbe vette a Fehéroroszországi Lengyelek Szövetségének több elnökségi tagját. A letartóztatások után Lengyelország közölte, hogy Minszk megszegte a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó nemzetközi előírásokat. Az elnököt kritizálók őrizetbe vétele továbbra is folytatódik: a kormány büntetőeljárást indított a háromszoros olimpiai érmes úszó, Aljakszandra Heraszimenja ellen azzal a váddal, hogy „hamis és a nemzetbiztonságot sértő” információkat terjesztett a tavalyi elnökválasztás kapcsán.

Kapcsolódó írásaink