Külföld
Döntő lehet Merkel szava utódja kiválasztása során
Markus Söder szerint annak kell kancellárjelöltnek lennie, aki népszerű a németek körében
A CSU elnöke a Bild am Sonntagnak nyilatkozva azt mondta: a döntésben szorosan együtt kell működni Merkellel, akit be kell vonni a választási kampányba is. Söder szerint a kancellárjelölt aligha lehet sikeres Merkel támogatása nélkül.
Beszélt arról is, hogy a kancellárjelölt személyének megválasztásakor figyelembe kell venni a felmérések eredményeit is, hiszen az uniópártok és egész Németország jövőjéről lesz szó a szeptemberi választáson. Söder egyébként a németek körében jóval népszerűbb a kancellárjelöltségre szintén esélyes Armin Laschet CDU-elnöknél.
A kérdés gyors tisztázását sürgette Horst Seehofer német belügyminiszter a Welt am Sonntag című lapnak nyilatkozva. Szerinte rögtön húsvét után dönteni kell a kancellárjelölt személyéről, a bizonytalanság miatt ugyanis további szavazókat veszíthetnek. A márciusi baden-württembergi és a rajna-vidék-pfalzi választások gyenge eredménye, valamint a CDU/CSU népszerűségének visszaesése azt jelenti, hogy az uniópártoknak harcolnia kell az elsőségért – vélte Seehofer, hozzátéve: a pártszövetségnek most egy stratégiára, hiteles politikusokra és határozott programra van szüksége.
Baden-Württemberg tartományban egyébként a hétvégén megállapodtak a választásokon győztes Zöldek a CDU-val a közös kormányzás folytatásáról. Wilfried Kretschmann kormányfő a Die Welt szerint elmondta: a kereszténydemokratákkal való együttműködéssel sikeresen fejlődhet tovább a tartomány a következő öt évben. Armin Laschet üdvözölte a megállapodást a koalíció folytatásáról.
A Bild am Sonntagban közölt friss felmérés szerint a CDU/CSU támogatottsága egy százalékpontot erősödve jelenleg 26 százalékos, a második Zöldeké 23 százalékon áll.
Az integrációt is nehezíti a járvány
A koronavírus-járvány a bevándorlók integrációját segítő szervezetek munkáját is nehezebbé teszi – írta tegnapi összeállításában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap. A Malteser integrációt segítő szervezet vezetője, Michelle Jackson szerint azokat az embereket el sem érik, ahol a legnagyobb szükség lenne a támogatásra. A helyzetüket tovább nehezíti, hogy sok bevándorló elveszítette munkáját a járvány miatt. A frankfurti Goethe Egyetem bevándorlókat segítő központjának munkatársa elmondta, hogy a menekültszállásokon szinte lehetetlen betartani a távolságtartást, illetve otthoni munkavégzést folytatni, mindez pedig konfliktusokhoz vezet.
(HSz)