Külföld

Söder: A kancellárnak igaza van

Politikai kapcsolatai révén próbálhatott előnyhöz juttatni egy céget a maszkbeszerzés során a CDU-s Niels Korte

Támogatja Markus Söder Angela Merkel javaslatát a járványkezelés központosításáról, Armin Laschet pedig javulást ígért a koronavírus elleni védekezésben. A napokban egyébként újabb kereszténydemokrata politikus keveredett maszkbotrányba.

Elismerte a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos hibákat és javulást ígért Armin Laschet, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke tegnap a Die Welt című lap tudósítása szerint. A német politikus berlini sajtótájékoztatója egyben a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő párt kampánynyitó eseménye volt. Laschet szerint a járványkezelés során hozott téves döntések vezettek a CDU és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének népszerűségvesztéséhez.

Beszélt arról is, hogy a következő évtizednek a modernizációról kell szólnia Németországban. „Meg fogjuk mutatni, hogyan lehet iparunkat az évszázad közepére klímasemlegessé tenni” – fogalmazott.

Támogatja Markus Söder bajor kormányfő, hogy központosítsák a járványkezelési intézkedéseket. A CSU elnöke tegnap müncheni sajtótájékoztatóján elmondta: pontosan meg kell határozni, hogy szükség esetén miként szigorítsák az egész országban az előírásokat. Ezt egyébként Angela Merkel német kancellár hozta fel egy vasárnapi tévéinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy egyes tartományok nem elég szigorúak a járványkezelésben.

Armin Laschet visszautasította a neki is címzett üzenetet. Söder tegnap furcsának nevezte, hogy a pártelnök hat hónappal a választások előtt vitába száll a CDU-s kancellárral. Szerinte nem minden tartomány vezetése érti a helyzet komolyságát. Irányváltást sürgetett egyébként hétfőn a járványkezelésben Horst Seehofer belügyminiszter is.

Visszalépett a Bundestag-képviselőjelöltségtől a CDU-s Niels Korte, miután kiderült, a járvány első hulláma idején hasznot húzhatott a védőfelszerelések beszerzéséből. A Die Welt szerint az ügyvédként és vezetői tanácsadóként is dolgozó Korte kapcsolatai révén előnyhöz próbált juttatni egy vállalatot, amelyben részesedése van. A cég egyébként tavaly adott el maszkokat a kormánynak, a politikus ugyanakkor visszautasította a vádakat.

Kapcsolódó írásaink