Külföld

Fogyatkozik a CDU/CSU, sokasodnak a botrányok

Egyáltalán nincsenek felkészülve a kereszténydemokraták a szeptemberben esedékesnémet parlamenti választásokra Friedrich Merz volt pártelnökjelölt szerint

Összeférhetetlenség miatt újabb tagját veszítette el a CDU/CSU szövetségi parlamenti frakciója. A kereszténydemokrata Tobias Zech egyúttal ügye kivizsgálását kérte. Friedrich Merz egy videómegbeszélésen a német uniópártok vezetését okolta a jelenlegi válság miatt.

Fogyatkozik a CDU/CSU, sokasodnak a botrányok
Armin Laschet pártelnök egyre nehezebb helyzetben készül a választásokra
Fotó: AFP/dpa/Federico Gambarini

Újabb képviselő távozott a legnagyobb német kormányzó erő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének parlamenti frakciójából, amely így kevesebb mint két hét leforgása alatt négy tagját veszítette el. A dpa német hírügynökség pénteki közlése szerint mandátumát ezúttal a CSU-s Tobias Zech adta vissza. Döntését azzal indokolta, hogy összeférhetetlen lehet tanácsadó cégének egy öt év ezelőtti munkája.

A politikus és vállalkozása a Der Spiegel című lap információi szerint a 2016-os macedón parlamenti választások előtti kampányban a kormánypártnak, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nevű jobboldali szövetségnek dolgozott. Zech a közelmúlt maszkbeszerzési botrányai következtében jutott arra a megállapításra, hogy a kampánytanácsadói munka miatt meg kell válnia képviselői tisztségétől.

Döntését csütörtökön levélben közölte párttársaival. Ebben a politikus azt írta, a cége tevékenysége sosem volt titok a Bundestag előtt, ugyanakkor a közelmúltbeli botrányok tükrében másképpen tekint a 2016-os megbízására, és ma már nem vállalná el a feladatot.

Tobias Zech egyúttal felkérte a CSU etikai bizottságát, hogy vizsgálja meg az ügyet. Markus Blume pártfőtitkár a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva kiemelte: Zech az egyedüli helyes lépést tette meg azzal, hogy a CSU-t fenyegető károk elhárításáért a vizsgálat eredményétől függetlenül, azonnali hatállyal visszaadta Bundestag-mandátumát, és lemondott a pártban betöltött tisztségeiről.

A CDU/CSU-frakció létszáma így 246-ról 242 főre csökkent. A bajor Georg Nüßlein és a kereszténydemokrata Nikolas Löbel az orvosi maszkok, egészségügyi védőruházatok beszerzése körüli visszaélésgyanú miatt távozott. Mark Hauptmann CDU-s képviselő az azeri vezetéshez fűződő kapcsolatai miatt kényszerült távozásra. Mindemellett korrupció gyanúja miatt ügyészi vizsgálat indult Alfred Sauter volt bajor igazságügyi miniszterrel szemben, szintén maszkbeszerzés miatt. A politikus visszautasította az ellene felhozott vádakat.

A pártvezetést okolta a kereszténydemokraták válsága miatt Fried­rich Merz a CDU/CSU gazdasági szárnya, a Mittelstandsunion (MIT) belső videómegbeszélésén. A Der Spiegel szerint a CDU volt elnökjelöltje közölte: a párt tartalmi és személyi szempontból sincs felkészülve a hat hónap múlva esedékes szövetségi parlamenti választásokra. Merz irritálónak tartja, hogy a párt számára kudarccal végződött tartományi választások után a CDU vezetése gyakorlatilag úgy tett, mintha semmi nem történt volna.

Kapcsolódó írásaink