Külföld
Újabb korrupciós ügy a német kormánypártban

Egyre mélyebb válságba süllyed a német Kereszténydemokrata Unió (CDU). A múlt héten kirobbant visszaélésgyanús maszkbeszerzési ügy után most újabb szövetségi parlamenti képviselőt vádoltak meg korrupcióval.
A türingiai Mark Hauptmann csütörtökön bejelentette lemondását az AFP hírügynökség szerint. A politikus regionális lapjában, a Südthüringen Kurierben korábban azerbajdzsáni, tajvani és vietnámi hirdetések jelentek meg, amelyekért cserébe Hauptmann külföldi ügynökségektől kapott pénzt a Der Spiegel szerint.
A lemondott képviselő a Die Weltnek nyilatkozva visszautasította a vádakat, hozzátéve: soha nem kapott saját zsebbe pénzt a reklámokért, amelyek egyébként soha nem befolyásolták a politikai cselekedeteit. Lemondását családja védelmével indokolta.
A Der Tagesspiegel információi szerint egyébként Hauptmann 2018 októberében Azerbajdzsánban járt, ahol a gazdasági miniszterrel, az energiaügyi miniszterrel és üzleti képviselőkkel találkozott. A CDU népszerűsége eddig is lejtmenetben volt, a botrányok miatt pedig még több támogatót veszíthetnek.
Most vasárnap két tartományban lesz választás, amelyeket Armin Laschet CDU-elnök már hetekkel ezelőtt a szeptemberi szövetségi parlamenti választások főpróbáinak nevezett. A ZDF csatorna Politbarometer kutatássorozatának friss felmérése szerint Baden-Württembergben a kormányzó Zöldek újrázhatnak, a szavazatok 34 százalékára számíthat a párt. Őket követi a CDU 24, majd a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) 11 százalékkal. Rajna-vidék-Pfalzban a tartományi miniszterelnököt adó szociáldemokrata SPD támogatottsága 33 százalék, a CDU-é 29 százalék, a harmadik legnépszerűbb párt pedig a jócskán lemaradó AfD 9 százalékkal. A Wahlen kutatócsoport szerint a két délnyugati tartományban az összesen 7,7 millió szavazásra jogosult többsége már levélben leadta voksát.