Külföld

Tovább szűkítené a hongkongiak jogait Peking

„Joghézagok orvoslása”

Elfogadta a kínai parlament a hongkongi választási rendszer átalakításáról szóló határozattervezetet csütörtökön, az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakának zárónapján.

A végleges verzió majd a kínai parlament állandó bizottságának jóváhagyásával lép jogerőre. A módosítás Peking szerint a hongkongi választási rendszerben lévő joghézagokat orvosolja majd, de szakértők szerint a kínai vezetés valójában megszilárdíthatja az ellenőrzését Hongkong felett, hiszen a változtatás alapját a „hazafiak kormányozzák Hongkongot” elv képezi, a „hazafit” pedig a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett emberként definiálták.

A módosítás alapján egy, zömében Peking-párti, a hongkongi kormányzót is megválasztó bizottság jelölné ki a város törvényhozóinak egy jelentős részét, továbbá közvetlenül venne részt a hongkongi törvényhozói tanács tagjelöltjeinek előterjesztésében.

Kapcsolódó írásaink

„Erőteljes” videók, kitartó szenátorok

ĀTrump ügyvédei és Ted Cruz is úgy fogalmaztak: a vád által az impeachment tárgyalásán bemutatott felvételek hatásosak voltak, de nem bizonyítják a volt elnök bűnösségét