Külföld
Bakot lőtt a Deutsche Welle
A nézőket sem győzte meg a budai Vár helyreállításáról szóló egyoldalú és manipulatív riport
Kemény kritikák fogadták a német közszolgálati Deutsche Welle nemrég megjelent riportját a budai Vár helyreállításáról. A riportban megszólal V. Naszályi Márta, az I. kerület balliberális polgármestere, egy helyi lakos, Wagner Tamás, valamint Ungváry Krisztián történész.
A kerület vezetője diktatórikusnak nevezte a nagyszabású építkezést, nem akarja „az 1944-es állapotában látni a Várnegyedet”. A riport azt akarja bemutatni, hogy a kormány a múltba akar visszatérni, a törekvése nacionalista, még a holokauszt is szóba kerül.
Kovács Zoltán nemzetközi kommuniká-cióért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebookon úgy fogalmazott: „azért van annak egy diszkrét és egyben bizarr bája, amikor a német állami média Budapesten készít olyan műsort, amelyben a magyar kormányt azon nemzeti örökségeinek helyreállítása miatt kritizálja, melyeket a második világháború során romboltak porig”.
„Az talán már nem is meglepetés, hogy a műsor alkotói most sem siettek megszólaltatni a másik oldalt. Elfelejtettek tudósítani például a magyar kormány antiszemitizmus és gyűlöletbeszéd elleni törekvéseiről, valamint a magyarországi zsidó közösségeket támogató intézkedéseiről” – tette hozzá.
A Deutsche Welle riportját a YouTube videómegosztón ízekre szedték a kommentelők. Kedd délutánra már nyolcszáznál is több, elsöprő többségben kritikus hozzászólás volt olvasható a videó alatt. A legtöbben egyoldalúsággal, manipulációval vádolták meg a német köztévét, és teljességgel érthetetlennek nevezték, hogy miért akarják mindenáron veszélyes nacionalizmusnak nevezni és a zsidóüldözéssel összefüggésbe hozni, ha a kormány helyre akar állítani a második világháborúban lebombázott épületeket.
Sajátos megvilágításba helyezi a német médiától egyébként nem szokatlan hangvételű riportot, hogy a Deutsche Welle főigazgatója, Peter Limbourg nemrég bejelentette, magyar és lengyel nyelvű tartalmakat is fog gyártani, mert „veszélyben van a média sokszínűsége, és a független, kritikus sajtó nyomás alatt van”. Mint mondta, céljuk a tényszerű tájékoztatás, és bizonyos, a magyar médiában kevésbé tárgyalt, például LMBTQ-témák felkarolása.