Külföld

Trócsányi: A nemzeti parlamentek természetes szövetségesek az európai közéleti vitákban

A nemzeti parlamentekben nem az európai közélet fékjét, hanem sokkal inkább annak motorját, az európai politikai térségben részt vevő partnereket kellene látni, ugyanis természetes szövetségesek az európai közéleti vitákban - jelentette ki Trócsányi László fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő közleményében csütörtökön.

Trócsányi: A nemzeti parlamentek természetes szövetségesek az európai közéleti vitákban
Trócsányi László EP-képviselő
Fotó: MH

Trócsányi László kiemelte, a nemzeti parlamentek szerepe több szempontból is kiemelten fontos Európában, hiszen közelebb vannak a polgárokhoz és jelentős erőforrásokkal rendelkeznek.

Elmondta: az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának (AFCO) csütörtöki ülésén kiemelte, hogy az Európa jövőjéről szóló konferencia sikerének kulcsa a nemzeti parlamentek valódi, egyenlő partnerként való részvétele. Véleménye szerint a nemzeti és regionális parlamentek számára jelenleg marginális szerep jut az európai közéletben, a létező eszközök, főként az interparlamentáris konferenciák nem teszik lehetővé a valódi párbeszédet a nemzeti parlamentek és az európai döntéshozók között.

„A több mint 8500 alsóházi és felsőházi nemzeti parlamenti képviselő hatékony bevonása megerősítené az Európa jövőjéről szóló konferenciát, annak sikerességét és legitimátását. Valódi részvételükkel csökkenhetne a polgárok és az uniós döntéshozatal közötti távolság” - fogalmazott néppárti politikus.

Az Európa jövőjéről szóló konferencia megfelelő alkalom a nemzeti parlamentek véleményének meghallgatására a nemzeti parlamenti agorák felállításán keresztül, amely ha sikeres, lehetőséget teremtene a nemzeti parlamentek uniós döntéshozatalban való részvételének későbbi megerősítésére is - tette hozzá Trócsányi László.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom