Külföld

Csaltak az idősotthonokban elhunytak számával New Yorkban

New York államban akár ötven százalékkal is több lehet a szanatóriumban és idősek otthonában koronavírus miatt elhunyt emberek száma, mint azt az eddigi adatok mutatták. Andrew Cuomo demokrata kormányzó utasítására ugyanis sok esetnél szándékosan nem tüntették fel, hogy ilyen intézmény lakója volt az elhunyt.

Csaltak az idősotthonokban elhunytak számával New Yorkban
New York államban akár ötven százalékkal is több lehet a szanatóriumban és idősek otthonában koronavírus miatt elhunyt emberek száma, mint azt az eddigi adatok mutatták
Fotó: AFP/Ariana Drehsler

Az ügy Letitia James tagállami főügyész jelentése alapján indult pár hete, de azóta Cuomo egyik tanácsadója, Melissa DeRosa egy demokrata politikusokkal tartott videóbeszélgetésen elismerte, hogy valóban kozmetikázták az adatokat, attól való félelmükben, hogy azt a republikánusok és Donald Trump elnök felhasználja ellenük és az egész Demokrata Párt ellen.

A beszélgetésről készült felvétel alapján a tagállam több demokrata politikusa is elítélte ezt a döntést. Valószínűleg azért is igyekeztek eltitkolni, hányan haltak meg pontosan idősotthonban, mert Cuomo márciusban elrendelte, hogy az intézmények vegyék fel a koronavírus-pozitív jelentkezőket, és ne küldjék el a pozitív tesztet produkáló lakóikat. Szakértők szerint az ügy büntetőjogi felelősséget is felvet.

Időközben átlépte az 500 ezret a koronavírus okozta betegségben elhunytak száma az Egyesült Államokban, a regisztrált fertőzöttek száma pedig már több mint 28 millió. „Lesújtóak ezek a számok" – jelentette ki Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök fertőző betegségekkel foglalkozó főtanácsadója az ABC News televízióban.

Hétfő este Joe Biden is megemlékezett az elhunytakról, és egységre szólított fel a koronavírus elleni küzdelemben. Bejelentette, hogy támogatást kapnak a bajba került kisvállalkozások, amelyek eddig nem kaptak elegendő segítséget. Váratlanul felfüggesztette egyébként hétfőn az amerikai belbiztonsági minisztérium azt a tervet, miszerint újra lehetővé teszi a Mexikóból menedékjogért folyamodók belépését az országba, bírósági meghallgatásuk és ügyük elbírálása idejére.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom