Külföld
Iszlamisták ellen emeltek vádat Németországban
Felszámolt terrorsejt
A tádzsikisztáni gyanúsítottakat 2019 márciusa és 2020 áprilisa között fogták el Észak-Rajna–Vesztfália tartományban. A nyomozók szerint a férfiak kapcsolatban álltak az Iszlám Állam szíriai és afganisztáni magas rangú képviselőivel, valamint tagokat toboroztak a terrorszervezet számára. Az egyik gyanúsított 18 ezer eurót gyűjtött és utalt el az iszlamistáknak úgynevezett készpénzfutárokon és pénzügyi ügynökökön keresztül.
A Die Welt úgy tudja, a házkutatások során a hatóságok lőfegyvert, és bombakészítéssel kapcsolatos dokumentumokat is lefoglaltak. A terrorsejt az ügyészség szerint szerepet játszott a 2017 áprilisában a svéd fővárosban, Stockholmban történt gázolásos merénylet elkövetőjének radikalizálódásában. A férfiak emellett kapcsolatban állhattak a tavaly novemberi bécsi merényletet elkövető terroristával.