Külföld

Sürgető reformok előtt Olaszország

Stabil kormányra van szükség, amely választ ad a sorsdöntő kérdésekre is – véli Kovács Ádám Zoltán római nagykövet

Az emberek többségének a politikai bizonytalanság felszámolása a fontos Olaszországban – hangsúlyozta lapunknak Kovács Ádám Zoltán, hazánk római nagykövete. Magyarország érdeke, hogy az új olasz kormánnyal a pandémiából való kilábalás után minél több területen újraindítsuk együttműködésünket.

Sürgető reformok előtt Olaszország
Kovács Ádám Zoltán: Az új kormány széles körű támogatottságra számíthat
Fotó: Római Magyar Nagykövetség

– Milyen a hangulat római diplomáciai körökben, milyen jelzéseket kapnak az új kormánnyal kapcsolatban, mire számítanak?

– Az elmúlt hetvennégy évben a második Conte-kabinet Olaszország hatvanhatodik kormánya volt a sorban. Ez a tény önmagában is jól szemlélteti az olasz belpolitika összetettségét. A diplomaták feladata a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése és előmozdítása, a fogadó ország belpolitikai változásait legfeljebb külső személőként követik.

A Rómában jelenlévő külképviseletek, bilaterális missziók és nemzetközi szervezetekhez akkreditált képviseletek magas száma miatt az olasz főváros a világ egyik jelentős diplomáciai központjának tekinthető, így kétségtelen, hogy kiemelt nemzetközi figyelem irányul az olasz belpolitikai folyamatokra. Már csak azért is, mert az olasz belpolitika változásai nyilvánvalóan befolyásolják a nemzetközi kapcsolatokat is.

Jelenleg Mario Draghi volt Európai Központi Bank (EKB)-elnök kapott kormányalakítási megbízást Mattarella köztársasági elnöktől, amit feltételekkel ugyan, de elfogadott. Természetesen egy Draghihoz hasonló, nemzetközi szinten is elismert pénzügyi szakembernek nem lehet más célja, mint a lehető legszélesebb politikai támogatást megnyerni azért, hogy az úgynevezett elnöki kormány a parlamenti bizalmi szavazáson is erősnek mutatkozhasson. Ez bizonyosan növelné a kormány stabilitását, és biztosíthatná a sürgető reformok meghozatalához szükséges politikai tőkét is.

– Milyen hatással lehetnek a változások az olasz–magyar kapcsolatokra?

– A magyar–olasz kapcsolatok a korábbi kormányok politikai színezetétől függetlenül egyre intenzívebbé váltak az elmúlt években, országaink között rendszeresek a magas szintű találkozók és egyeztetések. Olaszország a történelmi kapcsolatokon túl – hiszen nemzeteinket több évszázados barátság és szimpátia köti össze – fontos politikai és gazdasági partner. Érdekünk, hogy az új olasz kormánnyal a pandémiából való kilábalás után minél több területen újraindítsuk együttműködésünket.

– Tapasztalatai, benyomásai alapján inkább választásokat szeretnének az emberek, vagy megnyugtató fejleményt jelent a szakértői kormány? Melyik hozhat jelen helyzetben nagyobb stabilitást?

– A közhangulat tekintetében elmondható – tapasztalataim szerint –, hogy az emberek többségének a bizonytalanság felszámolása a fontos. Ehhez viszont egy stabil és hatékony kormányra van szükség, amely képes választ adni sorsdöntő, stratégiai kérdésekre is.

Az államfő szerint Olaszország nincs abban a helyzetben, hogy időt vesztegessen a politikai válságkezeléssel, ezért is tett kísérletet – a választások kiírása helyett – a Draghi-féle kormány életre hívására. A tárgyalások jelenlegi állása alapján úgy tűnik, hogy az új kormány széles körű társadalmi és politikai támogatottságra számíthat, ami jó kiindulópont lehet a mélyreható reformok sikeres véghezviteléhez.

– Hogyan befolyásolja a járványhelyzet a nagykövetség tevékenységét, mindennapjait?

– A meghozott biztonsági intézkedéseknek köszönhetően sikerült elkerülni, hogy a koronavírus-járvány alapjaiban befolyásolja a nagykövetség működési kereteit. A pandémia új típusú kihívások elé állította a diplomáciai tevékenységet is, elég, ha csak a szakmánkban nélkülözhetetlen személyes kapcsolattartás nehézségeit tekintjük.

A formai kérdéseken felül kétségkívül tartalmi szempontból is érzékelhettünk egyfajta hangsúlyeltolódást: a korábbi időszakhoz képest mind a külpolitikai, mind a külgazdasági együttműködés terén felértékelődött az egészségügyi szektor, a konzuli munka kapcsán pedig új szempontokkal egészültek ki a tájékoztatással összefüggő feladataink.

Miután a fogadó ország által bevezetett egészségügyi intézkedéseket, járványügyi korlátozásokat tevékenységünk során minden esetben kötelezőnek tartottuk és tartjuk magunkra nézve, az ebből adódó kellemetlenségek természetesen mindannyiunk munkáját befolyásolták. A koronavírus-járvány ellenére ugyanakkor folyamatos a kapcsolattartás partnereinkkel, a változás talán annyi, hogy a személyes kontaktusok mellett az online megoldások váltak gyakoribbá az elmúlt időszakban.

– Milyen kérdésekkel, problémákkal fordulnak önökhöz az Olaszországban élő magyarok?

– A koronavírus első szakaszában a korlátozások bevezetése okán több tucat Olaszországban rekedt magyar állampolgárnak segítettünk a hazatérésben, a korlátozásokkal kapcsolatos információszolgáltatás pedig máig jelentős részét teszi ki kollé-gáink munkájának.

Kapcsolódó írásaink