Külföld

Trump öröksége a Közel-Keleten

Az előző amerikai elnök idején meghatározó politikai döntések születtek a térségben, ám a demokrata Biden-adminisztráció több lépést is visszafordíthat

Felszámolták az Iszlám Államot, és új lendületet vett az arab–izraeli békefolyamat Donald Trump hivatali ideje alatt, ám a Közel-Kelet továbbra is súlyos kihívásokkal küzd. Azok a törekvések, amelyeket az új elnök akar feleleveníteni, korábban nem hoztak sikert.

Trump öröksége a Közel-Keleten
Ábrahám-megállapodások: Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Donald Trump akkori amerikai elnök Abdullatif Al-Zayani bahreini és Abdullah bin Zayed Al-Nahyan emirátusi külügyminiszterrel tavaly szeptemberben
Fotó: AFP/Saul Loeb

Joe Biden demokrata elnök január 20-i beiktatásával lezárult a Donald Trump által meghatározott „America First” (Amerika az első) időszak az Egyesült Államok külpolitikájának történetében. A volt elnök külpolitikáját még korai lenne megítélni, hiszen minden döntés valódi hatása csak évek, évtizedek múlva jelentkezik.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség az elmúlt négy évben történtek áttekintésére, mert az új amerikai elnök külpolitikai mozgásterét nagyban meghatározzák az elődje döntései. Különösen igaz ez a Közel-Keletre, ahol az Egyesült Államok eddigi tevékenysége okán nincs „tiszta lap”, minden elnöknek viselnie kell az elődei külpolitikájának következményeit.

A 2016-os elnökválasztás kampányában a republikánus Donald Trump erős megállapításokkal élt az elődei közel-keleti külpolitikáját illetően. Véleménye szerint az Egyesült Államok destabilizálta a régiót, az amerikai jelenlétbe fektetett adófizetői pénzt pedig belföldön kellett volna inkább elkölteni.

Ahogyan más területeket, a külpolitikát is az üzleti életből jövő látásmódján keresztül ítélte meg: a helyi államépítési feladatokat költségesnek ítélte meg, valamint nehezményezte, hogy a szövetséges arab országok nem fizetnek eleget az amerikai védelmi ernyőért, ezáltal kihasználják az Egyesült Államokat. E külpolitikai gondolkodásmód, az izolacionizmus nem ismeretlen az Egyesült Államok történetében.

Eszerint az amerikai kormánynak nem szükséges önként felelősséget vállalnia a Föld más országaiért, hanem a saját problémáinak megoldására kell koncentrálnia. Az izolacio­nizmus egyik legfőbb képviselője Andrew Jackson elnök (1829–1837) volt, akit párhuzamba szoktak állítani Trumppal, mivel retorikájában mindkét elnök nagy hangsúlyt fektetett a köznép érdekeinek képviseletére a politikai elittel szemben.

Mindazonáltal az amerikai jelenlét teljes feladása nem volt reális, különösképpen hogy Trump elégedetlen volt az Obama-adminisztráció külpolitikai lépéseivel a térségben, s ezeket korrigálni kívánta. Ilyen volt például az Iszlám Állam elleni fellépés vagy az Iránnal megkötött atomalku.

Választási kampányában erőteljes és határozott fellépést ígért a radikális iszlamistákkal szemben, továbbá az iráni atomalku felmondását, de minimum az újratárgyalását tűzte ki célul. A régiót illető elképzeléseiben fontos szerepet töltött be Izrael, amelyet az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségesének nevezett. Kijelentette, sosem fogja engedni, hogy a nemzetközi közösség elítélje Izraelt – ellentétben elődjével, Barack Obamával, aki lehetővé tette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélje a zsidó államot.

Donald Trump a kampányában ígéretet tett egy új palesztin–izraeli béketerv kidolgozására is, amelyet már előzetesen az évszázad alkujaként jellemzett, valamint megígérte, hogy az elődeivel ellentétben végrehajtja a kongresszus 1995-ös döntését az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről.

Ha áttekintjük a Trump-adminisztráció közel-keleti döntéseit az elmúlt években, megállapítható, hogy határozottan törekedtek az elnökválasztási kampányban elhangzott ígéretek betartására – igaz, a világpolitikai realitások ezeket adott esetben felülírták, ahogyan az a csapatkivonások esetében is történt. 2018-ban az amerikai elnök egyoldalúan felmondta az atom­alkut és visszavezette a szankciókat az Iszlám Köztársasággal szemben.

Az Iránnal szembeni határozott fellépés mindvégig meghatározó eleme volt az amerikai külpolitika elmúlt időszakának, amely miatt – bár sokszor fenyegetett a fegyveres eszkaláció lehetőségével – közvetlen katonai összecsapás végül nem következett be. Trump 2018 végén bejelenthette az Iszlám Állam felett aratott katonai győzelmet, bár az utolsó állásaik felszámolására és vezetőjük likvidálására a következő évben került sor.

Szintén 2018-ban sor került az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésére, 2020-ban pedig közzétette a palesztin–izraeli béke megteremtésére irányuló tervezetét.

Az arab–izraeli békefolyamatok tekintetében tagadhatatlanul történelmi sikert könyvelhet el Trump elnök: az Izrael és az Öböl-menti államok között 2020 őszén beért, az amerikaiak által támogatott közeledés következtében négy arab ország és Bhután normalizálta kapcsolatait a zsidó állammal, 41 évvel az első és 25 évvel a második békeszerződés után – ezek az úgynevezett Ábrahám-megállapodások.

A Közel-Keletet azonban továbbra is súlyos problémák és regionális hatalmi vetélkedések jellemzik. Ezek megoldása immáron az új elnök feladata lesz. Biden többször hangsúlyozta, hogy külpolitikájának középpontjában ismét a globális felelősségvállalás, azaz „a demokrácia terjesztése” fog állni. A Közel-Keleten ezek a törekvések mindeddig sajnos kevés kézzelfogható eredménnyel jártak.

Kapcsolódó írásaink