Külföld
Szigorúbban lépnének fel az iszlamista fenyegetés ellen a német uniópártok

A CDU/CSU pártszövetség egy tanulmány elkészítését is javasolja, amely azt vizsgálná meg, hogy a politikai iszlám milyen szinten van hatással a gyermekekre és a fiatal felnőttekre.
Christoph de Vries hamburgi kereszténydemokrata politikus a Die Zeit című lap szerint ennek kapcsán elmondta: a francia tanárgyilkosság után a németországi iskolákban több muzulmán diák igazságos büntetésnek tartotta Samuel Paty lefejezését, és saját tanáraikat is megfenyegették.
A javaslatcsomagot hamarosan parlamenti vitára bocsáthatják. A dokumentum aláírói szerint Németországban minden eszközzel meg kell akadályozni a közelmúltbeli franciaországi támadásokhoz hasonló eseményeket.
Mint írták, az országban becslések szerint ötmillió muszlim él békében, osztva a demokratikus értékeket. Mindemellett viszont egyre több szélsőséges iszlamista lehet Németországban, akik egy olyan világrend kialakítására törekszenek, amelyben nincsenek egyenlő jogok, nincs vélemény- és vallásszabadság, és amelyben egybeolvad az állam és az egyház – áll a dokumentumban.
Bírálta az osztrák kormány terrorellenes csomagját az Ausztriai Iszlám Hitközség (IGGÖ). Nyilatkozatában az IGGÖ azt írta, a tervezett jogszabály-változtatásokkal a kormány elfogadhatatlan módon beavatkozna a vallás szabad gyakorlásának alapvető jogába. A kabinet a tavaly novemberi bécsi terrortámadás után állította össze törvényjavaslatait, amelyek célja a szigorú fellépés a szélsőségek ellen.
Fokozódó migrációs nyomásra számít Norbert Hofer
Megsokszorozódhat az illegális határátlépési kísérletek száma Ausztria határain Norbert Hofer, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke szerint.
A politikus az APA osztrák hírügynökség szerint kijelentette: a balkáni migrációs útvonalon keresztül jelenleg is körülbelül százezer ember próbál Nyugat-Európába jutni. Ameddig az Európai Unió nem tesz érdemi lépéseket a schengeni külső határ védelme érdekében, a nemzetállamoknak kell szigorúbb határellenőrzést bevezetniük – tette hozzá Norbert Hofer.
A politikus megtiltaná, hogy menedékjogot kérhessen az, aki illegálisan jut el Ausztriába. A dublini megállapodás szerint a menedékkérelmet az első biztonságos országban kell benyújtani. Ennek kapcsán elmondta: nem számít, hogy a migránsok milyen útvonalon jutnak el idáig, Ausztria biztosan nem az első biztonságos ország, amelyet elérnek.