Külföld
Obama: Szélsőjobboldali lett a Republikánus Párt
Donald Trump ügyvédek nélkül maradt az impeachment eljárás előtt
Amikor az Egyesült Államok és Európa egységben van, hatalmas befolyással bír, amikor megosztott, az probléma – hangsúlyozta Barack Obama volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE). Véleménye szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy Joe Biden elnöksége folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával. Mint mondta, az új elnök jó hangot ütött meg országegyesítő szándékával, de úgy véli, ez nem valósul meg egyik napról a másikra. „Sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt” – mondta Obama a Capitolium elleni január 6-i ostromról. Tagadhatatlannak nevezte a jobboldali populizmus fellendülését, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben. Obama szerint a Republikánus Párt szélsőjobboldalivá vált, de a demokrácia működéséhez egyaránt szükség lenne rendes bal- és jobboldalra. „Ezt a fajta problémát látjuk Oroszországban, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és Mianmarban. De úgy tűnik, hogy ez probléma az Egyesült Államokban is, Spanyolországban, Magyarországon, Németországban” – mondta a volt amerikai elnök.
Egyébként Donald Trump ügyvédi csapatának nagy része tegnap, alig több, mint egy héttel a szenátusi impeachment-meghallgatások előtt közös megegyezéssel távozott. Egyes források szerint az ügyvédek azután hagyták el a csapatot, hogy nem értettek egyet a volt elnökkel, aki arra akarja építeni a védelmét, hogy elcsalták a választásokat. Érdekes színfolt, hogy a QAnon-sámánként ismert Jake Angeli, akit a Capitoliumi események miatt tartóztattak le, bejelentette, hogy tanúskodna Donald Trump ellen, miután nem kapott elnöki kegyelmet.
Időközben Joe Biden amerikai elnök pénteken megerősítette, hogy akár republikánus támogatás nélkül is véghezviszi gazdasági programját, amelyre a koronavírus okozta járvány káros hatásainak ellensúlyozása érdekében van szükség.
További érdekes fejlemény, hogy Petter Eide, a Szocialista Baloldal nevű norvég párt képviselője Nobel-békedíjra jelölte a Black Lives Matter rasszizmus elleni mozgalmat.