Külföld

Kovács Zoltán: A Frontex még azt a keveset is elveszi, amit adott Magyarországnak

„Nem mintha eddig olyan sok segítséget kapott volna Magyarország az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségétől (Frontex), de Brüsszel a jelek szerint még ezt a keveset is el akarja venni” - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a Twitteren.

Kovács Zoltán: A Frontex még azt a keveset is elveszi, amit adott Magyarországnak
Kovács Zoltán: Magyarország nem hátrál meg a migrációpárti erők nyomásgyakorlásának hatására
Fotó: MH

A Frontex szerdán bejelentette, hogy felfüggeszti magyarországi műveleteit mindaddig, amíg a hatóságok nem teljesítik maradéktalanul az Európai Bíróság decemberi ítéletében foglaltakat a menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokkal kapcsolatban.

Az uniós bíróság egyebek mellett megállapította, hogy Magyarország nem tartotta tiszteletben a nemzetközi védelmet kérelmezők számára biztosított azon jogot, hogy beadványuk elutasítását követően az ország területén maradhassanak a döntés elleni fellebbezés elbírálásáig.

„Magyarország nem hátrál meg a migrációpárti erők nyomásgyakorlásának hatására. Továbbra is meg fogjuk védeni a magyarokat, illetve az ország - és az EU - határait” - hangsúlyozta Kovács Zoltán az előző napi bejelentésre reagálva.

„Reméljük, ez nem annak a jele, hogy egyesek meg akarják vonni a támogatást a határaik védelméhez ragaszkodó országoktól” - tette hozzá.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom