Külföld

Gál Kinga: Saját magát szalámizná le a Néppárt

Csak szlogen a jogállamiság, nincs meg a politikai akarat az Európai Bizottságban a nemzeti kisebbségek védelmére a Fidesz–KDNP EP-delegációjának elnöke szerint

Jogállamiság, migráció és járványkezelés – Gál Kinga, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának új elnöke szerint kulcskérdésekben kell előrelépnie a portugál uniós soros elnökségnek. Az EP-képviselő lapunknak arról is beszélt, mire számít az Európai Néppártban.

Gál Kinga: Saját magát  szalámizná le a Néppárt
A néppárti frakció elveszítené erejét a Fidesz nélkül Gál Kinga szerint
Fotó: MH/Papajcsik Péter

– A néppárti frakció szabályzatát úgy módosíthatják, hogy egész nemzeti delegációkat is ki lehessen zárni. Mihez vezethet ez a terv?

– Egyelőre a frakció tagjai csak híresztelésből tudnak erről, hiszen hivatalosan nem esett róla szó a képviselőcsoport ülésén, csak a Politicónak szivárgott ki. Ha ezt ránk is akarták szabni, nagyobb kérdéseket vet fel. Erősen kérdéses, hogy elfogadja-e egy frakció, hogy egyszerű többséggel lehessen kizárni delegációkat. Az biztos, hogy addig erős a frakció és a pártcsalád, amíg egy olyan meghatározó pártja, mint a Fidesz, bent maradhat, akkor is, ha a véleménye nem egyezik a fősodoréval. Ha az Európai Néppárt továbbra is a legnagyobb európai pártcsalád akar lenni, akkor bele kell hogy férjünk. Ezt pedig nem csak mi látjuk így.

– Hogyan hatna a képviselőcsoport egységére, ha megvalósulna a módosítás?

– Saját magát szalámizná le a Néppárt, mert ha mi már nem is lennénk benne, akkor jönne egy következő áldozat – a szlovének, a bolgárok vagy más. Remélem, hogy a józan ész fog diadalmaskodni előbb-utóbb. Ne feledjük, kik követelik folyton a kizárásunkat és más szankciókat: a liberális baloldal. Ez az elvárásuk, és a liberális média ennek mindig hangot is ad. Ha az ellenfélnek ennyire fontos, hogy minket kitegyenek, valóban értékesek vagyunk a pártcsaládnak. Arról nem is beszélve, hogy akik a Néppártban a legjobban követelik a kizárásunkat, azoknak a politikai súlya gyakran nem akkora, mint a hangja.

– Miközben Magyarországot folyton jogállamisági vádak érik, az Európai Bizottság félresöpörte a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, nem indít jogalkotást. Tehet még valamit az Európai Parlament?

– Nem volt meglepő a bizottság válasza, hiszen eddig is látni lehetett, hogy nincs meg benne a politikai akarat a kérdés rendezésére. A jogalkotás csak lehetőség itt, nem kötelezettség. A parlament kisebbségi munkacsoportjával nagyon kemény hangulatú levelet írtunk Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek, politikai nyomással akarjuk jobb belátásra bírni.
A döntésük megkérdőjelezi az európai polgári kezdeményezés intézményébe vetett bizalmat, hiszen mi értelme aláírásokat gyűjteni, mi értelme parlamenti többséget össze­hozni ennek fényében. Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke folyamatosan a jogállamiságról beszél, de ilyenkor látszik, hogy csak az ideológiai zsarolás eszközeként tekint rá. Most itt lenne a lehetőség tenni valamit a kisebbségvédelem terén, de nem tesz, és ezzel hiteltelenné teszi minden fellépését a jogállamiság terén.

– Felszólalt szerdán a portugál soros elnökségről szóló vitában. Mire számít a következő fél évben?

– A portugál elnökség kiemelt feladata természetesen a járványkezelés segítése, hozzá kell járulnia, hogy legyen elég oltóanyag. Az unión kívül már javában oltanak, ezt nem lehet kimagyarázni. Olyan bizalmi válságot eredményez, amit aztán nehéz lesz orvosolni. Minél hatékonyabban végre kell hajtani a történelmi költségvetési megállapodást is. Napirenden van a migrációs csomag is, ami szintén kulcskérdés lesz. Ezen a téren is meg lehet erősíteni az emberek bizalmát abban, hogy az unió meg tudja és meg is akarja védeni a külső határait, hogy az illegális migráció megállítható, akik pedig jogosulatlanul tartózkodnak az EU-ban, azok visszafordíthatók. Külön kértem a portugál elnököt, értesse meg: semmilyen formában sem lesz a kötelező kvóta elfogadható a visegrádi országok számára. Arra is garanciát kell adni, hogy a jogállamiság ne válhasson az ideológiai zsarolás eszközévé. Elfogadhatatlan, amit például Jourová mondott, amikor egy osztrák lapinterjúban fenyegette pénzelvonással a magyar kormányt. Azt is várjuk a portugál elnökségről, hogy zárja le végre a hetes cikkely szerinti eljárást. Brüsszelnek vissza kell nyernie az emberek bizalmát, ehhez pedig garanciák kellenek.

Kapcsolódó írásaink