Külföld

Salvini a kormány cinkosait bírálta

Az olasz szenátus is bizalmat szavazott Conténak, de labilis kormányzás elé néz a jövőben

Béna kacsává válhat az abszolút többségét elvesztett Conte-kormány Olaszországban. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint több szempontból is nyomás alá került a balliberális vezetés.

Salvini a kormány cinkosait bírálta
Hiába élte túl a bizalmi szavazást Conte, kormánya továbbra is instabil lábakon áll
Fotó: AFP/Yara Nardi

Folytathatja Giuseppe Conte: a balliberális olasz kormánykoalíció vezetője kedden késő este a törvényhozás felsőházában is megkapta a bizalmat. A miniszterelnök azután kérte hétfőn az alsóház, másnap pedig szenátus támogatását, hogy az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a szociáldemokraták (PD), az Italia Viva és kisebb baloldali pártok alkotta koa­líció elvesztette többségét. Az Italia Viva elnöke, a PD-ből kilépett exminiszterelnök, Matteo Renzi visszahívta minisztereit és államtitkárait a kormányból, miután hetekig nyomást gyakorolt Contéra, többek között azért, hogy adjon nagyobb beleszólást a járványkezelési alap felhasználásába.

A szenátus elnökének bejelentése szerint Conte 156 szavazattal 140 ellenében, 16 tartózkodás mellett szerezte meg a szenátus bizalmát, de nem az abszolút többséget. Renziék tartózkodtak.

A SkyTg24 hírcsatorna szerint a kormány „béna kacsává” vált, és minden alkalommal bukás fenyegeti majd.

A jobboldali ellenzék vezetője, Matteo Salvini Liga-elnök szerint Sergio Mattarella államfőnek közbe kell lépnie, mert Conte elveszítette biztos többségét, egy-két szavazattal pillanatnyi levegőhöz jutott, de gyenge kormány vezeti az országot az egészségügyi, gazdasági vészhelyzetben. Salvini „szánalmas színdarabnak” nevezte, ahogy a kormány tagjai a bársonyszékeikbe kapaszkodnak. Közölte: aki ezt a kormányt támogatja, cinkossá válik az ország tönkretételében.

„Bár Conte egyelőre megtarthatja helyét az olasz szenátus alsó- és felsőházában tartott bizalmi szavazást követően, több okból kifolyólag is egy igencsak labilis kormányzás elé néz az elkövetkezendő időszakban” – mondta lapunknak Halkó Petra, a Századvég Alapítvány vezető elemzője. Rámutatott, egyfelől Renzi és pártja nem csak a kormányon belül rendelkezett „zsaroló” eszközzel, de a parlamenten belül a jövőben is megakaszthat olyan fontos döntéseket. Másfelől – folytatta – Mattarella korábban kijelentette, hogy még egyszer nem alakulhat új kormány választások nélkül, amik kiírására az államfő mandátumának jövő év februári lejártát megelőző hat hónapban már nincs lehetőség, így nyár végéig ilyen szempontból is nyomás alatt van a második Conte-kormány. Halkó Petra szerint olyan szempontból mindenképp elgondolkodtató az olasz kormány kilátása, hogy egy olyan kormányfő áll az élén, aki két év alatt két kormányválságot idézett elő, és kritikus mélypontra züllesztette Olaszországot biztonsági, egészségügyi és gazdasági téren egyaránt – ráadásul mindent megtesz azért, hogy elkerülje az előrehozott választások kiírását, amely az egyetlen demokratikus módja lenne annak, hogy legitimálja pozícióját”.

Kapcsolódó írásaink

Döntő szavazás elé nézhet Conte

ĀSzigorú migrációs politikája miatt újabb eljárás indult Matteo Salvini ellen, aki szerint a kormányfő „a Marson él, ha azt hiszi, az olaszoknak rá van szükségük”